Irán bejelentette, hogy megkezdi a megengedettnél magasabb fokú urándúsítást

irán

Irán a jövőben nem tartja be az atomlétesítményei számára dúsított uránnak a nemzetközi szerződésben megszabott szintjét - közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes az al-Majadín televízió jelentése szerint.

A hivatalos bejelentés szerint Teherán néhány óra múlva megkezdi a 3,67 százalékosnál magasabb szinten dúsított urán előállítását. Aragcsi hozzátette, hogy Teherán erre a lépésre azután szánta el magát, hogy az európai partnerek nem tettek eleget vállalt kötelezettségeiknek.

Irán és hat nagyhatalom 2015-ben Bécsben állapodott meg arról, hogy az iráni atomprogram korlátozása fejében fokozatosan feloldják a Teherán ellen elrendelt szankciókat. Az iráni atomprogram körül 2018 tavaszán újultak ki ismét a feszültségek, amikor Donald Trump amerikai elnök felmondta az atomalkut és újból az iráni gazdaságot fojtogató szankciókat rendelt el. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?