Frida országa - Guillermo Kahlo mexikói fotográfiái

Frida Kahlo

Frida országa – Guillermo Kahlo mexikói fotográfiái címmel nyílt kiállítás a budapesti Műcsarnokban. A 20. század első három évtizedében a gazdasági fellendülést megélt Mexikó épületeit dokumentáló fotós öröksége lánya, Frida Kahlo világhírű festőművész életművét is meghatározta.

„Guillermo Kahlo életműve sok érdekes magyar vonatkozást mutat, fotóinak dokumentumértéke akár Bartók és Kodály más irányú gyűjtőmunkájával is párhuzamba állítható” – mondta Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója a kiállítás megnyitóján.
Medve Mihály kurátor kiemelte: a kiállított képek zöme építészeti fotográfia, ennek volt jelentős mestere Guillermo Kahlo, de Fridáról készített portréi is megjelennek. A német származású alkotó képei megelőzték korukat, az acélszerkezetre épülő épülettípusok futurisztikus módon jelennek meg nála, sok szempontból az új objektivitás fotográfiai szemléletével rokoníthatóan. Mint a kurátor kifejtette, nemcsak az 1900-as évek első évtizedeinek monumentális mexikói építkezését örökítette meg, hanem évszázadokkal korábbi épületeket, templomokat is.

„Számára nagyon fontos volt a táj és az épített tájelem harmonikus megjelenítése. Dolgozott magán- és állami felkérésre egyaránt, iparvállalatok az acélgyártás folyamatát dokumentáltatták vele” – tette hozzá a kurátor.

A kiállítás egyik képe azt a kápolnát mutatja, amely a világ legnagyobb, Kr. e. épült piramisának tetején áll. Kahlo fotózott barokk templomokat is, e képeken természetes módon szövődik össze az Európában megszokott túldíszített barokk templombelső és -homlokzat az indián kultúra vizuális világával. „Kahlo a mexikói táj és a trópusi éghajlat összeütközését is lefotózta, amit a szürrealisták mozgalma is használt: a vonat utat tör a dzsungelbe.”

Galéria

Számos fotó elkészültének részese volt lánya, Frida is, aki gyerekként, majd fiatalként ott volt apja több országjáró utazásán. Mint a kurátor fogalmazott, talán Guillermo kamerája rögzítette a legérzékenyebben Frida arcát. Frida apja 1941-ben bekövetkezett halála után tíz évvel festette meg Guillermo portréját, amelyre a rá jellemző szignószövegben rejtélyes módon a fotós magyar–német származásáról írt (egy 2005-ben kiadott német album részletesen cáfolja ezt).

„A Frida országa cím arra utal, hogy sokak számára Frida Kahlo, a festőművész maga Mexikó. A kiállítás nem pusztán Mexikóról szól, a két művész sokrétű kapcsolatáról is. Frida sok mindent megőrzött apja képalkotó technikájából festői életművében” – hangsúlyozta Medve Mihály. 

Kahlo megörökítette az 1910-es évek elején emelt mexikóvárosi Nemzeti Színházat (Teatro Nacional) is, amelynek építésén Maróti Géza volt a belsőépítész és a díszítő szobrász. Maróti Róth Miksa bevonásával üvegfüggönyt is tervezett az épületre, ezt az első világháború kitörése miatt végül a Tiffany cég valósította meg.

A tárlat, amelyet a mexikói Ricardo B. Salinas Pliego Collection anyagából állították össze, a nagyközönség számára szeptember 22-ig lesz nyitva. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?