Ahol a zajzene és a pop-up összeér – egy nem hétköznapi tábor

kokava fotó

Határtalan alkotás, hegyek közti naplemente, esti fürdőzés, zenélés csukott szemmel. Huszonöt tehetséges fiatal tölthetett el egy hetet hét jó fej mentor társaságában Rimakokaván a hetedik Minorma Mentortáborban.

A testünk vagy egy zsebkendőpapír hangszerként használható. Tóth Kinga intermediális alkotónak köszönhetően ezt is megtudhatták a táborozók. Kinga egyenesen Berlinből látogatott el a táborba, ahol zajzene és ASMR workshopot tartott. Ez egy olyan új művészeti ág és egyben relaxációs technika, amely hétköznapi dolgok felhasználásával, monotonitással, ismétlődéssel több érzékre hat. Kinga egyedülálló élményként élte meg ezt a hetet, és ezzel nem volt egyedül.

A táborban minden művészlélek megtalálhatta a saját érdeklődési körét: a zenészek egy igazi szabadlelkű vándorzenésszel, a provence-i Miqueu Montanaróval tölthették el hetüket, aki megtanította őket arra, hogy akár egymással össze nem függő szavakból is lehet zenét alkotni. ,,Mindig próbáltam máshova vinni a határt, vagy inkább megszüntetni, ha lehet” – nyilatkozta a kortalan művész, aki mindent megtett azért, hogy csapata felszabadultan zenélhessen. Muzsikáltak a réten, és írtak dalszövegeket pólófeliratokból.

Akit inkább a ceruzák és ecsetek kötnek le, azok is megtalálták a helyüket. Gyenes Gábor grafikus vezetésével kipróbálhatták a rézkarcot, hidegtűt, linómetszetet. ,,A szabad alkotásban az a legszebb, ha az ember saját magának kritikusa” – mondta Gyenes Gábor, akinek munkáját Török Bianka tervező-grafikus is segítette. Ő a pop-up technikával ismertette meg a diákokat, akik maguk is gyártottak papírból készült kinyitható térbeli alkotásokat.

Kápostáš Martinban az összes gyakorló fényképész mentorra talált. A dombok, erdők, sífelvonók, virágos rétek ideális környzetet biztosítottak a fotózáshoz. A hegyekből megcsodálható naplemente és a csillagos tejút volt a pont az i-re. A mentor számára az volt a legszebb pillanat, amikor látta, hogy tanoncai milyen beleéléssel kezdtek hozzá az új módszerek tanulásához.

A kreatív írás szekcióban szépirodalommal és újságírással is foglalkoztak a diákok Veres István, a Vasárnap munkatársa és Bőd Titanilla, az Új Szó főszerkesztő-helyettese vezetésével. Írtak szövegeket meghökkentő, például autószerelési szakszavak használatával, fogalmaztak bulvárhírt Bodor Ádám novellája alapján, és készült egy tábori újság is, a GyuLap.

A színészeknek is volt mit csinálniuk Rédli Károly rendező mellett. ,,Meg lehet tanulni, hogyan tud az ember a saját kisugárzásával dolgozni és karaktert alkotni” – fogalmazott a rendező, akinek vezetésével feldolgozták Csehov Sebészet című novelláját, és az ebből készült rövid darabot tegnap este be is mutatták. Táncos csoport most nem nyílt, így Gyepes Bianka, a budapesti MU Terminál táncművésze több este swingelni tanította a résztvevőket, és a színészekkel is foglalkozott. „Mindegyikük kapott egy festményt, egy Max Neumann portrét, és ehhez a személyhez kellett kitalálniuk egy tiket, ezáltal élővé tenni ezt a személyiséget, mint egy marionettbábot. Ebből alakult ki egy kis előadás” – magyarázta Gyepes Bianka.

A búcsúesten a fényképészek és a képzőművészek munkáit is kiállították. A zenészek délután mutatták be a repertoárjukat, este pedig Mezei Máté egykori táborozó együttese, a Night Ride adott koncertet.

,,Évről évre egyre motiváltabb diákok érkeznek a táborba, és évről évre egyre több jelentkező közül választhatjuk ki a résztvevőket. Figyeljük az egykori táborozóinkat és örömmel látjuk, hogy egyetemistaként is aktívak és egymással is együttműködnek” – mondta Ivanics Júlia, a Minorma Polgári Társulás ügyvezetője, aki hét év távlatából úgy látja, hogy van létjogosultságok az ilyen táboroknak. A résztvevők olyan impulzusokat kaphatnak, olyan dolgokat ismerhetnek meg, amelyekkel máshol nem találkozhatnak, és ez komoly motivációt jelent a későbbiekben.

MARTON MÁTÉ NAGY ANTÓNIA

A program a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?