Az ügyész vádat emelt a muszlimokra támadó Michael D. ellen

Bankrablót keres a pozsonyi rendőrség
Pozsony |

A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze először emelt vádat szélsőséges indítékból elkövetett gyilkossági kísérlet ügyében.

„Az ÚŠP ügyésze július 3-án vádat emelt a bazini Specializált Büntetőbíróságon Michael D. ellen. Az illetőt gyilkossági kísérlet különösen súlyos bűncselekményével, a lakosok egy csoportja ellen elkövetett erőszakos bűncselekménnyel, garázdasággal, valamint nemzetiségi, faji vagy meggyőződésbeli hovatartozás miatti gyalázkodással vádolják” - tájékoztatott Jana Tökölyová, az ÚŠP szóvivője csütörtökön.

Az eset tavaly decemberben történt Besztercebányán. Michael D. ittas állapotban tért be egy török bisztróba, ahol hangoskodott és agresszívan viselkedett, többek között a muszlimokat fenyegette. A bisztróban a vendégeken kívül három török, illetve albán nemzetiségű, muszlim vallású személy tartózkodott. A férfi összetűzésbe került a személyzet tagjaival és a vendégekkel is, végül akarata ellenére kivezették őt az utcára. Nem sokkal ezután egy 15 cm hosszú pengéjű vadászkéssel a kezében próbált visszamenni az étkezdébe, de az ajtó már zárva volt. Ezután elrejtőzött egy oszlop mögött, majd kisvártatva rátámadt a bisztróban dolgozó egyik nőre, aki kilépett az utcára. Az alkalmazottat, akinek a támadó az arcába szúrta a kést, az egyik kollégája húzta vissza a helyiségbe. Az áldozat közepesen súlyos sérülést szenvedett, a cselekedetet késsel elkövetett életveszélyes támadásként könyvelték el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?