A szlovákiai lakosság kétharmada használja a közösségi hálót

Pozsony |

Évről évre többen használják a közösségi hálókat, nyolc éve a szlovákiai lakosság kevesebb mint fele, tavaly már több mint 60 százaléka használta ezt a kommunikációs fajtát. A 16-24 éves korosztályban ez az arány 93%.

„A háztartások 80 százalékában működik internet, Nyugat-Szlovákiában van a legtöbb felhasználó, Közép-Szlovákiában pedig valamivel kisebb az arányuk. Tíz évvel ezelőtt a háztartások 58 százalékában volt internetcsatlakozás” - ismertette Lenka Buchláková, a Szlovák Takarékpénztár elemzője.

Az Eurostat adatai szerint a 28 uniós tagállamban a lakosság 56 százaléka használja a közösségi hálókat a 16-74 éves korosztályban, 2011-ben csak 38 százalék volt ez az arány.

Ezen a téren a legaktívabbak a dánok, (79 százalékuknak van saját profilja valamelyik közösségi hálón), majd Belgium lakossága következik (73%), azután Svédország és Nagy-Britannia (70%). A lista végén Franciaország (42%), Olaszország (46%) és Szlovénia (49%) található.

A 16-24 éves korosztályban tízből kilenc fiatal használja a közösségi hálót, a 65-74 éves korosztályban 19 százalék az európai uniós arány, és az utóbbi néhány évben ugrott meg. Szlovákiában a 65 év felettiek 12%-a használja a közösségi hálókat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?