Belga sertéshúsban találtak antibiotikumot, a Csallóközbe is juthatott

Borgnár
Tonkháza |

Június elején antibiotikummal szennyezett sertéshús kerülhetett a Csallóközbe. A korábban megjelent hírekkel ellentétben nem 21 tonna, hanem legfeljebb 150 kiló gyógyszeres hús került a piacra, Szlovákián kívül Romániába és Csehországba vittek a húsból.

Szlovákiában Bognár Árpád tonkházai húsfeldolgozó üzemébe is került a Belgiumból érkező szállítmány.

„Május végén vágattuk a húst, június 1-én pakolták fel a kamionra, 3-án érkezett hozzánk. Mi két nap alatt feldolgoztuk, három-négy nap alatt elvitték a boltokból. A riasztás azonban csak június 28-án érkezett”  - magyarázta Bognár Árpád hozzátéve, hogy Belgiumból érkezett riasztás az európai uniós gyors veszélyjelző rendszerbe, de  korántsem biztos, hogy épp a szlovákiai boltokba került gyógyszeres húskészítmény.

Tonkházára 21 tonna sertéshúst hoztak, emellett Romániába és Csehországba is szállítottak az akkor levágott sertésekből. A belga vállalat tegnap hivatalos állásfoglalást küldött a húsüzembe, amelyben közölték, hogy egy farmer 29 disznót adott el a vágóhídnak, ezek közül egy sertés húsában a gyógyszer mennyisége enyhén meghaladta a határértéket. Csicsai Gábor a földművelődésügyi minisztérium államtitkára is megerősítette, hogy legfeljebb 150 kiló szennyezett hús kerülhetett a piacra, vagy a konyhákba. Az államtitkár szerint emberi mulasztásról van szó és a feldolgozó üzem nem felelős a kialakult helyzetért.

„A vállalat hivatalosan vette a húst, mindent dokumentáltak. A húst Belgiumban bevizsgálták, de valaki nem játszotta be a pozitív eredményt a rendszerbe. Azonnal értesítést kértünk arról, hogy ki a felelős” - közölte Csicsai hozzátéve, hogy szerinte emberi mulasztás történt.

A tárca azzal próbálja elejét venni a hasonló problémáknak, hogy 24 órával a piacra kerülés előtt bevizsgálják a Belgiumból érkező mintákat. „A Csehországban alkalmazott rendszerhez hasonlóan mintát veszünk és csak akkor kerülhet a piacra a hús, ha minden eredmény negatív” - mondta az államtitkár. Bognárral együtt egyetértenek abban, hogy hasznos az uniós gyors veszélyjelző rendszer, de csak a megfelelő háttérrel működik jól és akkor, ha mindenki betartja a határidőket. „Ha egy hónap múlva jön a riasztás, azzal semmit nem tudunk kezdeni” - szögezte le Bognár.

Bognár lapunknak elmondta, hogy, mivel itthon nincs elegendő alapanyag, három belgiumi vágóhíddal is együttműködnek. „Eszembe sem jutna, hogy olcsón beteg húst kínáljak a vásárlóimnak. Ezen a vágóhídon a legjobb minőségű a hús, erre mindig gondosan ügyelünk. Számunkra fontos, hogy a lehető legjobban kínáljuk a vásárlóinknak. Ha tudnék elég disznót tartani, vagy Szlovákiában annyi hús, amennyire szükség van, nem lenne ilyen gond” - folytatta a húsüzem tulajdonosa. Bognár húskészítményeit és tőkehúsát négy hentesboltban kínálják a dunaszerdahelyi járásban, ezen kívül több üzletláncnak is beszállít. A húsfeldolgozó mellett étterem is működik és konyhákat is ellátnak.

A Hospodárske Noviny szerint amixicillint mutattak ki a húsban. Az antibiotikum  fertőzéseket okozó baktériumok elpusztításával fejti ki a hatását, az emberi gyógyászatban is alkalmazzák. Az állatorvosok gasztroenterológiai, valamint légzőszervi betegségek kezelésére alkalmazzák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?