A tervezettnél hamarabb befejeződhet a királyhelmeci kultúrház és a szabadtéri színpad felújítása

A sokak által kedvelt amfiteátrum nemsokára teljesen megújul
Királyhelmec |

Jó ütemben halad a királyhelmeci szabadtéri színpad és a városi művelődési központ épületének komplex felújítása. 

Míg a párhuzamosan folyó munkálatok két külön projekt részét képezik, a városi hivatal szakemberi szerint a kultúrház modernizációja akár a tervezettnél korábban, még az év vége előtt befejeződhet. 

Ahogy azt szerkesztőségünknek Mórocz Péter, a városi hivatal projektmenedzsmenttel és városmarketinggel foglalkozó oszátlyának vezetője elmondta, az amfiteátrum nagyrészt európai úniós támogatással (711 ezer euró – a szerk. megj.) elvégzendő átfogó rekonstrukciója az idei év második legnagyobb beruházása a városban. „A szabadtéri színpad körüli munkálatok az ütemterv szerint haladnak, a felújítás befejezését jelen pillanatban novemberre tervezzük. Ez az időpont a fővállalkozó szerint is tartható, ami azért is fontos, mert a projekt nem ad lehetőséget hosszabításra. Mindezek mellett a pályázat többi elemén is dolgozunk. Készülőben van a tematikus utakkal kapcsolatos tanulmány, és a magyar, szlovák, valamint angol nyelvű aplikáció fejlesztése is folyamatban van. A jelenlegi állapot szerint elkészült az az új épületegyüttes, amiben egyebek mellett új öltözők, szociális helyiségek és egy tárgyaló kap helyet. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a kerítés cseréje, illetve a nézőtér teljes rekonstrukciója is. Az új széksorok elhelyezése azért is nehézkes, mert a régieket a talapzattal együtt újra cseréljük, ezért szakaszonként haladnak, hogy még véletlenül se omoljon be a domboldal” – tudatta lapunkkal Mórocz. 

Vizuális “dopping” 

Mint kiderült, az amfiteátrum kapacitása (1000 ülőhely – a szerk. megj.) nem változik, inkább új vizuális élményben és nagyobb komfortban fognak részesülni a látogatók. „Mivel az előző évek tapasztalatai szerint az amfiteátrum maximális kapacitása évente átlagosan 1-2 alkalommal van kihasználva, nem láttuk értelmét a férőhelyek bővítésének. Pontosan ezért a következő időszakban azt szeretnénk elérni, hogy a Csonkavár és környéke ne csak évente párszor legyen kihasználva, hanem minél több rendezvénynek adjon helyet. Azt, hogy ezekre mennyire lesz igény, az idő eldönti” – tette hozzá a városi hivatal munkatársa. 

 

Új parkolóhelyek 

Mivel a felújított szabadtéri színpad körül a közeljövőben egy új közösségi teret alakítanának ki, Leczo Zoltán, a város kommunikációs szakembere szerint az önkormányzat tervei között szerepel egy nagykapacitású nyilvános parkolóhely megépítése is. „A Hunyadi utca városi tulajdonban lévő területén egy nagyjából 200 férőhelyes parkolóhelyet is létrehoznánk, mely egyrészt a szóban forgó szabadtéri színpad és a jövő év során elkészülő Buzánszky Jenő Sportcsarnok látogatóinak, illetve a környék lakóinak is a rendelkezésére állna” – tudatta lapunkkal Leczo. 

Kudarcból siker 

A kultúrház felújításához már hosszú évek óta igyekezett támogatást szerezni a város korábbi önkormányzata, ám ez többszöri próbálkozásra sem sikerült. Volt, hogy a rendezetlen tulajdonjogi viszonyok okoztak gondot, de az is megesett, hogy a pályáztatók vagy forráshiányra, vagy más okokra hivatkozva elutasították a település kérvényeit. Legutoljára egy teljesen új pályázattal fordultak a környezetvédelmi minisztériumhoz, akiktől 514 356 eurót igényeltek. Az elnyert 512 380 eurót a város egy 5 százalékos önrésszel egészíti ki, így a városi kultúrház várva várt felújítására közel 540 ezer eurót fordítanak. „A felújításba bele tartozik az ablakok kicserélése, az épület és a tető hőszigetelése, a villamosvezeték-hálózat koreszerűsítése, a fűtési rendszer modernizálása, illetve a bejáratok akadálymentesítése” – zárta Morócz Péter.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?