Búcsú a kiegyensúlyozott költségvetéstől

kotrha

Tavaly ősszel Peter Pellegrini kormányfő nagy csinnadrattával jelentette be, hogy Szlovákia történetében először kiegyensúlyozott lesz a közszféra költségvetése.

A kormány szerint a dinamikus gazdasági növekedés optimizmusra adott okot, és még a növekvő állami kiadások mellett is lehetségesnek tűnt a nullszaldós költségvetés. Igaz, hogy már a költségvetés elfogadásának pillanatában sem hitt minden elemző a nullszaldó sikerében, de a kormány tagjai váltig állították: mindent megtesznek, hogy az ország történetében először az állam ne költsön többet a bevételeinél. Ma, hat hónappal később, egy tengerész hasonlattal élve kijelenthetjük, hogy a kormánykoalíció költségvetési zászlóshajója a politikai és gazdasági valóságnak ütközve komoly léket kapott és gyorsan süllyed. A költségvetési év felében nehéz olyan szakértőt találni, aki még hinne a kiegyensúlyozott költségvetésben.

Árulkodó jel, hogy június folyamán szép csendben eltűnt a pénzügyminisztérium weboldaláról Ladislav Kamenický pénzügyminiszter kijelentése, hogy Szlovákiának 2019-ben kiegyensúlyozott költségvetése lesz.

Ebből az következik, hogy már a kormány sem hisz a költségvetési terv sikerében. Hasonló átváltozáson ment keresztül Peter Kažimír volt pénzügyminiszer is, aki a Szlovák Nemzeti Bankba való költözése után szinte azonnal elvesztette a hitét a nullszaldós költségvetésben.

A Költségvetési Tanács júniusi gyorsjelentésében pontos képet adott arról, hogy milyen messzire kerültünk a kiegyensúlyozott költségvetéstől. A tanács elemzői jelenleg 955 millió euróra becsülik az év végi hiányt, ami körülbelül a GDP 1 százalékát jelenti. Ez első hallásra talán nem tűnik soknak, de azonnali és komoly költségvetési beavatkozások nélkül a kiegyensúlyozott költségvetés lehetetlenné válik. Hasonlóan látják a helyzetet az Európai Bizottság elemzői is, akik ugyan finomabban fogalmaznak, de a sorok között olvasva világossá válik, hogy nem hisznek a szlovák kormány költségvetési terveinek. Az Európai Bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány tervei a költségvetés kiegyensúlyozására nem elég konkrétak, és túlzottan gyorsnak ítéli a költségvetési kiadások növekedését is.

Peter Pellegrini kormányfő hétvégi televíziós nyilatkozatában a szlovák gazdasági növekedés lassulását és az abból következő adóbevétel-kiesést kiáltotta ki a költségvetési tervek sikertelensége fő okának. Ez részben igaz is, de a legnagyobb bevételkiesés nem az adóbevételek terén várható. A költségvetési tanács szerint a legnagyobb hiány a nem adójellegű bevételeknél jelenik meg, és elérheti a 450 millió eurót. Ez nagyjából a teljes hiány csaknem felét teszi ki, és főleg amiatt alakult ki, hogy a költségvetés összeállításakor túl optimistán terveztek. Sajnálatos, hogy ez nem először fordul elő, az állami vállalatoktól várt osztalékokat már az elmúlt években is túlértékelték.

Önmagában a GDP egy százalékát elérő költségvetési hiány még nem a világ vége, de figyelembe véve, hogy a szlovák gazdaság átlagon felüli éveket tud maga mögött, elgondolkodtató, hogy a dinamikusan növekvő adóbevételek mellett sem sikerült kiegyensúlyozni a költségvetést.

A jó éveket pedig éppen erre kellene felhasználni, hogy aztán az elkerülhetetlenül bekövetkező rosszabb időkben a költségvetés ne kerüljön túlzottan nagy hiányba. A költségvetési kiadások növekedése elfogadható lenne, ha ezek a jövőbe való befektetések lennének, de sajnos ez nem így van. A jó idők plusz bevételeit egyszerűen feléltük anélkül, hogy jobban felkészítettük volna az országot a jövőre. Ezzel a szlovák kormány nagy ziccert hagyott ki, és a költségvetési feladatokat áthárította a jövő évi választások után felálló kormányra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?