Zsigárdon Galántára kacsintgatnak

foci
Vágvecse/Zsigárd |

Az utolsó forduló rangadója döntött a bajnoki cím sorsáról a galánta-vágsellyei területi labdarúgó-bajnokság II. osztályában (Vágsellye-Galánta VII. liga), ahol a listavezető zsigárdiak egypontos előny birtokában utaztak az őket üldöző vágvecseiek otthonába.

A zsigárdiak színvonalas mérkőzésen értek el 4:4-es döntetlent úgy, hogy a 74. percben már három góllal vezettek. A végére feltámadó vágvecseiek rendkívül izgalmassá tették a hajrát, sikerült kiegyenlíteniük, de az eredmény megfordítására már nem maradt idejük. A mérkőzés színvonalát az ebben a bajnokságban rekordközeli, 900 néző által teremtett remek hangulatot, valamint – talán kissé meglepő módon – a játékvezetést is méltatták mindkét oldalon.


„Nem tudom, láttam-e már valaha ennyi embert ebben az osztályban bajnoki mérkőzésen, a csapatok a tétnek megfelelően lelkes támadófocit játszottak. Remek mérkőzés volt, amihez érezhetően a magasabb osztályból érkezett játékvezetők is hozzátették a magukét – értékelte a mérkőzést Križovič Tibor vágvecsei klubelnök. – Nagyon sajnáljuk, hogy végül nem sikerült megszereznünk a győzelmet, de a vendégek villámgyors támadóira nem volt ellenszerünk. Az idei jó szereplésen felbuzdulva a következő szezonban is az első helyért szeretnénk csatázni, a következő pontvadászatnak új edzővel vágunk neki, Ladislav Oroszi utódját hamarosan bejelentjük.ˮ


A másik oldalon Pintér Gábor zsigárdi klubelnök is lelkesen értékelte a mérkőzést. „Negyed órával a lefújás előtt már 4:1-re vezettünk. Ekkor kiütközött a fáradtság a fiúkon, és úgy tűnt, mintha fejben már valahol máshol járnának. A győzelmet és a bajnoki címet szerencsére nem ajándékoztuk oda az ellenfélnek, és nagyon elégedettek vagyunk az elért eredménnyel. A játékvezető egy-egy piros lapot is kiosztott a csapatoknak, úgy gondolom, hogy mindkettőt jogosan – mondta a zsigárdi klubelnök, aki végül kitért csapatuk jövőjére is. – Megnyertük a bajnokságot, de nem áll szándékunkban benevezni a nyitra-vágsellyei területi bajnokság VI. ligájába, ehelyett megpróbálunk bejelentkezni a galántai területi bajnokságba. Bár kicsi az esély arra, hogy elfogadják a nevezésünket, megpróbáljuk. Ha elutasítják a kérelmünket, jövőre is maradunk ebben a ligában.ˮ

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?