Multifunkciós sportpálya épült a perbenyiki szakközépiskolában

Perbenyík |

Új multifunkciós sportpálya épült a perbenyiki szakközépiskolában (SOŠ). Mostanáig a kastélyparkban sportoltak az iskola diákjai, télen pedig az iskolaépületben kialakított fitnescentrumba jártak.

„Nagyon örülünk, hogy ennyi év után felépült ez a sportpálya. Régi álmom vált valóra ezzel, mert amit szerettem elérni, megvalósult, még mielőtt nyugdíjba vonulnék – mondta Štefan Dubík, az iskola igazgatója.

A multifunkciós sportpálya kialakítása 56 640 euróba került, Kassa megye mintegy 20 ezer euróval járult hozzá a kiadásokhoz. További 20 800 eurót a pályához vezető járdák megépítésére költött a megye. Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke hangsúlyozta, támogatja az iskolai sportolási lehetőségek fejlesztését. „Azt akarjuk, hogy a diákok minél jobb körülmények között sportolhassanak” – mondta, és hozzátette, az iskola egy 18. századi kastélyban, műemléképületben működik, ezért az épületben nem lehet tornatermet kialakítani

A perbenyiki után a kassai építészeti és geodéziai szakközépiskolában is multifunkciós sportpályát építenek. „A sportfejlesztési program keretében új gépeket és felszereléseket vásárolt a megye az iglói gimnázium konditermébe is” – tájékoztatta a TASR hírügynökséget Anna Činčárová, a megye szóvivője.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?