A tiltakozások ellenére megszavazták az MTA csonkítását

Magyar Tudományos Akadémia
Budapest |

A hónapok óta tartó tiltakozás ellenére a parlament kedden délelőtt megszavazta az Akadémia elleni törvényt, mellyel Palkovics László kezdeményezésére elvették az MTA-tól az akadémiai kutatóhálózatot, a hazai tudományos élet legfontosabb intézményrendszerét.

 

A kutatóintézetek a jövőben egy olyan képződmény alá fognak tartozni, melyben a kormánynak meghatározó befolyása van.
Az akadémikusok délután az utcára vonulnak.

Egy éve tartó tudományháborúnak vet formálisan véget a parlament döntése, a Fidesz-többség erővel, az akadémikusok akaratával és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter korábbi egyértelmű ígéretével szemben elvette az MTA kutatóintézeteit. A magyar Országgyűlés kedden 131 igen szavazattal, 53 nem ellenében és három tartózkodás mellett elfogadta a hivatalosan „A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról” néven illetett törvénymódosítást.

A törvény értelmében

  • kötelezik az MTA-t, hogy tulajdonát ingyen használatba adja;
  • a kutatóhálózat irányító testületében az MTA közgyűlése által megszavazott egyharmadnyival szemben a tagok fele kormánydelegált lesz, kutatóhálózat nem kap közvetlen képviseletet ebben;
  • az irányító testület minden delegáltját a miniszterelnök nevezi ki, nem csak az elnököt;
  • az irányító testületben nem kötik minősített többséghez a döntést fontos ügyekben, vagyis a gyakorlatban könnyen átvihető a kormányakarat.

Adnak viszont alapfinanszírozást a kutatóintézetek működéséhez – hogy mennyit és milyen szabályok mentén, az egyelőre nem ismert.

(Forrás: Index)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?