Ismerje meg a leukémia tüneteit

A Csallóközben a legtöbb a rákos megbetegedés

A legtöbb új vérsejt, amelyet testünk termel, a csontvelőből származik. Azoknál, akik leukémiában szenvednek, ezek az új vérsejtek mutálódnak és elrákosodnak. Aztán osztódni kezdenek, és tulajdonképpen így fejlődik ki a betegség.

A felnőtteknél leggyakrabban 50 és 70 éves kor között alakul ki, de természetesen fiatalabbaknál, sőt gyerekeknél is előfordulhat. A leukémiának nincs egyetlen konkrét tünete, és mivel a betegségnek több típusa van, ez is befolyásolja, hogy milyen jelei lehetnek. 
 

Sápadtság 

Amikor a betegség kifejlődik, az új, rák által károsított vérsejtek bejuthatnak a csontvelőbe, megnehezítve az egészséges sejtek termelődését. Mivel kevesebb az egészséges sejt, vérszegénység alakulhat ki, amely kóros sápadtsághoz vezethet, és az is előfordulhat, hogy kezünket állandóan hidegnek érezzük. 

 

Fertőzések, láz 

A vérsejtek fontos szerepet játszanak az immunrendszer működésében, és ha nem egészségesek, mint például a leukémiásoknál, akkor sokkal gyakrabban betegszünk 
meg, könnyebben fertőződünk, és gyakrabban lázasodunk be

Érdekes

Lassú gyógyulás

A leukémiásoknál az apróbb vágások, sebek, zúzódások gyógyulási ideje jelentősen hos??szabbodik, illetve olyan érzésünk lehet, mintha állandóan megsérülnénk. Az sem ritka, hogy apró vörös pontok jelennek meg az alsó végtagokon.

Kimerültség 


Ahogy sok más betegségnél, a leukémiánál is jellemző tünet a krónikus fáradtság, levertség. Ha állandóan kimerültnek érezzük magunkat, annyira, amennyire még sohasem, intő jel lehet – főleg, ha korábban egyáltalán nem volt ránk jellemző. Ilyenkor érdemes erről beszámolni az orvosunknak. 

Légzési nehézségek 

Ha azt vesszük észre, hogy a korábban megszokottnak számító intenzitású sport vagy mozgás után egyszer csak kapkodni kezdjük a levegőt, és teljesen kifulladunk, akkor ez nem jelent jót. Persze, nem csak a leukémia lehet az oka, de mindenképp érdemes szakemberhez fordulni, ha minden előzmény nélkül leromlik az állóképességünk.

(forrás: prevention.com)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?