Menyhárt: A mi javaslatunk jobb

Menyhárt József

Az MKP Országos Tanácsa után a párt elnökét, Menyhárt Józsefet arról is kérdeztük, meg tudnak-e állapodni a Híddal. 

Ön szerint meg tudnak állapodni a Híddal? 

Ez a tárgyalásokon kiderül. Bár vannak olyan felvetések, hogy rövid az idő egy választási párt létrehozására, a mozgalmi irányba való elindulásra, de mindezek ellenére én sokkal több lehetőséget látok benne. Egyrészt az összefogásra, megújulásra ad alkalmat, másrészt kinyitja a lehetőséget a társadalmi szervezetek előtt. A megállapodásról magáról majd akkor kell beszélni, amikor már tárgyaltunk a Híddal, a meghívást elfogadtuk. 

Kizárt, hogy elfogadják a Híd ajánlatát és Bugárék listáján induljanak? 

Az MKP OT azzal, hogy egy koalíció vagy választási párt mellett döntött, egyértelműen kinyilvánította az álláspontját. A mi megoldásunk nyitottabb lehetőséget ad a tárgyalásokra. 

Él még az a lehetőség, hogy valamelyik szlovák párt listáján induljon az MKP a jövő évi parlamenti választáson? 

A szlovák jobboldali ellenzéki pártok részéről van érdeklődés irányunkba, a nyitottság már tavaly megmutatkozott. Az, hogy számolnake velünk, annak függvénye, hogy bent leszünk-e a parlamentben. Mindemellett a mi értékrendünk része az etnikai politizálás, ezt a szlovák pártoknak is tiszteletben kell tartaniuk, és tiszteletben is tartják. 

A szlovákokkal való közös indulás tehát kizárt. 

Úgy gondolom, kizárni nem lehet semmilyen lehetőséget. A listaállítás októberben lesz, nekünk most minden erővel azon kell lennünk, hogy egy egységes magyar irányt mutassunk. Az MKP ebben érdekelt. 

Milyen konkrét megoldást tud elképzelni a közös lista kialakítására? 

Listáról még nem tárgyaltunk, de nem káderezünk senkit. Ha eljutunk oda, hogy képesek vagyunk egységben gondolkodni, akkor majd megoldjuk a lista kérdését. Ne fussunk előre, a mai álláspontunk az, hogy tárgyalni kell, és két lehetőség van, a választási párt és a koalíció.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?