Bronzérmes az ökölvívó Csemez András

Csemez
Minszk |

A szlovákiai Csemez András bronzérmet nyert a minszki Európai Játékokon az ökölvívók 75-os súlycsoportjában.

Neheztel a bíróra

Az alsószeli származású Csemez az elődöntőben az ukrán Olekszandr Hizsnyiaktól kapott ki, a második menetben a bíró leléptette. Az első menet 3:2-es ukrán vezetéssel zárult, a másodikban háromszor számoltak rá a szlovákiai öklözőre, és a ringbíró véget vetett a mérkőzésnek. „Szerintem az első menetet megnyertem, a másodikban is fölényben voltam, ám a bíró érthetetlenül büntetőponttal sújtott. Ezért ki is fütyülték a nézők, utána pedig leléptetett. Nem tudom, miért számolt rám három alkalommal is, hiszen nem voltam megrendülve. A bíró végig ellenem volt, állandóan figyelmeztetett, s így nem volt esélyem. A meccs után győztesként ünnepelt a közönség” – nyilatkozta a meccs után a csalódott Csemez András, aki a harmadik intése után a tornászoktól ismert fecskegyakorlattal bizonyította, hogy készen áll a folytatásra.

A 21 éves bokszoló bronzérme Eb-bronznak is számít. „Elégedett vagyok a tornán nyújtott teljesítményemmel, nem rajtam múlott, hogy nem sikerült a döntőbe jutás” – szögezte le Csemez, aki a szlovák küldöttség negyedik érmét nyerte – 2. Ján Volko, 100 m; 3. K4, 500 m (Samuel Baláž, Vlček Erik, Zalka Csaba, Botek Ádám), 3. K1 5000 m: Mariana Petrušová. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?