Egy égtáj, kelet

Andrej Danko vél

Mintha megbolondult volna a geopolitikai iránytűnk, ami nem is csoda, tekintve, hogy ki mindenki szorongatja a markában.

Andrej Danko, az SNS elnöke az utóbbi időben arról győzködi a nyilvánosságot, hogy négy égtáj létezik. Közben meg csak egyet ismer: a keletet. 

Tekintsük csupán botlásnak, hogy fehéroroszországi látogatása során sikerült meghívnia Szlovákiába Lukasenka elnök-diktátort, valami hirtelen szimpátiaroham lehetett. 

Mindemellett a diplomáciai protokoll súlyos megsértése, államfőt ugyanis csak államfő hívhat látogatásra. Ezt persze tudja jól a meghívott Lukasenka, mert diplomáciai úton megüzente, hogy ilyen előkészítetlen látogatásokon nem szokott részt venni. Ha Danko célja a fehérorosz–szlovák kapcsolatok javítása volt, akkor éppen az ellenkezőjét érte el... 

Pavol Demeš külpolitikai szakértő azt mondja, Danko külpolitikai támolygásairól már kijelenthető, hogy egyenesen ártanak a szlovák nemzeti érdekeknek. Ha ez igaz fehérorosz vonatkozásban, akkor duplán igaz Oroszországgal kapcsolatban. Mert amit Minszkkel kapcsolatban egy jó kis malőrnek könyvelhetünk el, az Moszkvával kapcsolatban már a hivatalos szlovák külpolitikai irányultságtól való eltérés, és olyan politikai közmegegyezés felrúgása, amire az elmúlt évtizedekben támaszkodhattunk. 

Még az előző Ficokormányok idején is! 

Most viszont mintha megbolondult volna a geopolitikai iránytűnk. Ami nem is csoda, tekintve, hogy ki mindenki szorongatja a markában. 

Hazai botrány kerekedett abból, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlése visszaadta Oroszország szavazati jogát, amit azután függesztett fel, hogy Putyin elcsatolta a Krím félszigetet és támogatta a kelet-ukrajnai oroszbarát felkelőket. 

Tegyük hozzá, hogy a küldöttek többsége támogatta az orosz kérést politikai jogosultságai visszaállítására. Moszkva ugyanis azzal fenyegetőzött, hogy végleg kilép az Európa Tanácsból, ami például azt eredményezné, hogy az orosz állampolgárok nem fordulhatnának az Európai Emberi Jogi Bírósághoz az őket ért sérelmek miatt. Másszóval az Európa Tanács nemcsak az orosz politikusokat büntetné, hanem a jogaikért harcoló orosz állampolgárokat is. Ezért támogatta a javaslatot például Németország és Franciaország, másrészt nagyon is érthető az is, hogy Ukrajna, Lengyelország, Grúzia, a balti államok, egyszóval az oroszok közvetlen szomszédai nem. És végül csatlakozott hozzájuk Martin Poliačik szlovák képviselő is, amiért rögtön nekiesett Danko és a smeres Blaha. Igen, ők ketten összesen egy égtájat ismernek. Ebből is látni, hogy a jövő évi parlamenti választás nem az LGBTIjogokról fog szólni, hanem ismét Szlovákia külpolitikai irányultságáról. 

A szerző a TASR hírügynökség munkatársa 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?