Menesztette a közlekedési vállalat Katarína Janošťákovát, Vadala üzlettársát

Antonino Vadala

A Pozsonyi Közlekedési Vállalat (DPB) csütörtökön (június 27.) visszavonta Katarína Janošťáková a cég gazdasági részlegének ideiglenes irányítására vonatkozó megbízatását. A hírt a vállalat vezetése és Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere is megerősítette. A döntést azután hozták meg, hogy nyilvánosságra kerültek azok az információk, melyek szerint Janošťáková 2010-től az olasz vállalkozó, Antonin Vadala üzlettársa és a Mirabella cég ügyvezetője volt, 2017-ben pedig a főkönyvelőként a „túlárazott alkatrészek” számláinak ellenőrzéséért és jóváhagyásáért felelt.

Janošťákovát a DPB Matúš Vallo által javasolt és az önkormányzat által jóváhagyott ideiglenes menedzsmentje bízta meg a gazdasági részleg irányításával. „Nem ismertem, nem tudtam, hogy ilyen név és ez a személy létezik" - állította csütörtökön Vallo. Bejelentette, hogy Janošťákovát felmentették a vállalatban betöltött funkciójából. „Egyeztettem Michal Dekánnal, a DPB megbízott vezérigazgatójával, és csütörtökön visszavontuk Janošťáková megbízatását" - mondta a főpolgármester.

Elmondta, hogy Janošťákovát korábban a gazdasági osztály vezetésével bízta meg a társaság ideiglenes vezetése, mivel ő volt a részleg legmagasabb beosztású munkatársa, miután az előző igazgató távozott. „Pályázatot kiírni a posztra nem volt értelme az idő rövidsége és a városi tömegközlekedést működtető kulcsfontosságú vállalat folyamatos működésének szükségessége miatt" – közölte a közlekedési vállalat.

A vállalat vezetése kijelentette, Janošťáková vezetése alatt nem találtak hiányosságokat a részleg működésében. „Éppen ellenkezőleg, megfelelően intézte a pótalkatrészek beszerzését, ügyelt az átláthatóságra" – jelentette ki a cég vezetése.

Janošťáková megbízatása addig tartott volna, amíg kiírják a pályázatot a posztra. Csütörtökön a város képviselői úgy döntöttek, Martin Rybanský lesz a DBP új vezetője. Rybanský 2016 februárja óta a DPB osztályvezetője. A múltban olyan cégekben dolgozott, amelyek közel állnak Ján Buocik pozsonyi város képviselőhöz, a DPB felügyelőbizottságának tagjához.   Rybanský azt válaszolta a képviselőknek arra a kérdésére, hogy a meghallgatások során minden kérdésre őszintén válaszolt, és szakmai önéletrajzában is feltüntette, hogy együttműködött Buocikkal. Buocik úgy nyilatkozott a TASR-nek, semmilyen módon nem befolyásolta a DPB igazgatótanácsa elnökének kiválasztását. „Tudom, mit kell tennem, és azt fogom tenni” - válaszolta Buocik Martin Chren, Ružinov városrész polgármesterének, városi képviselőnek arra a kérdésére, hogy Rybanský megválasztása után lemond-e a DPB felügyelőbizottsági tagságáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?