Magyarország nem adja ki Gruevszkit Macedóniának

Nikola Gruevszki

Megtagadta a hazájában korrupciós és más bűncselekmények miatt elítélt, illetve megvádolt Nikola Gruevszki volt észak-macedón miniszterelnök kiadását a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett jogerős határozatával. 

Szóbeli indoklásában a bíró hosszan részletezte, hogy az észak-macedón hatóságok milyen bűncselekmények miatt kérik Gruevszki kiadását. A szkopjei bíróság nemzetközi elfogató parancsot bocsátott ki, miután Gruevszkit két év szabadságvesztésre ítélték azért, mert 2012-ben miniszterelnökként egy gépjárműbeszerzés során egy gazdasági társaság törvénytelen előnyben részesítésére utasította belügyminiszterét. Ebben az ügyben a jogerős szabadságvesztés végrehajtása érdekében kérték a észak-macedón hatóságok a volt miniszterelnök kiadatását.

Emellett a szkopjei igazságügy-minisztérium több ügyben is a büntetőeljárás lefolytatása érdekében kérte a kiadatást. Gruevszki ellen többek között azért akarnak eljárást lefolytatni, mert 2012-ben egy polgármestert rávett arra, hogy egy koalícióból kilépő pártvezető ingatlanát bontsák le. Ez meg is történt, a kár mintegy egymilliárd észak-macedón dénár (hozzávetőleg 5,2 milliárd forint)

Egy másik ügyben 2012-13-ban a szkopjei hatóságok szerint Gruevszki közbeszerzés törvénytelen lefolytatása érdekében járt el, a kár 9 milliárd macedón dénár (45 milliárd forint). Egy harmadik ügy szerint 2013-ban Gruevszki erőszakos tüntetés szervezésére adott utasítást, emellett hivatali hatalommal visszaélés, pénzmosás és bűnszervezet létrehozásának vádja is felmerült ellene.

A bíró megjegyezte, hogy a formai vizsgálat alapján rongálás, vesztegetés, garázdaság megállapítására is alkalmasak lehetnek az ügy iratai.

Elmondta, hogy a magyar bíróság csak a kiadatás törvényességét vizsgálhatja, és miután a magyar Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal menekültstátuszt adott a volt miniszterelnöknek, a jogszabályok szerint nem adható ki annak az államnak, ahonnan elmenekült.

A bíró megjegyezte, hogy a magyar bevándorlási hivatal döntése kijelölte a törvényszék mozgásterét. Míg a hivatal széles körű bizonyítást folytathat, ami az érintett egyéni helyzetére és a politikai viszonyokra is kiterjedhet, addig a bíróság csak a törvényességet vizsgálhatja. A bíró kitért arra is, hogy a végső döntést az igazságügyi miniszter hozza meg. Ugyanakkor a bíró arra is figyelmeztette Gruevszkit, hogy a szkopjei hatóságok által kiadott nemzetközi elfogatóparancs, illetve kiadatási kérelem továbbra is érvényben van, csak Magyarország területén nem hajtható végre. 

A bíró közölte azt is, hogy elrendelte Gruevszki őrizetének megszüntetését és szabadlábra helyezését.

A döntést az ügyészség, Gruevszki és a jogi képviselők is tudomásul vették, így az jogerős.

A kiadatási tárgyalás nem volt nyilvános, csak a határozathirdetés.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?