Vezércsere után újra a IV. ligában a nagymegyeriek

foci
Nagymegyer |

Az elmúlt napokban vezércsere zajlott a termálfürdőjéről nevezetes csallóközi város futballklubjának élén, Pongrácz Dezső helyébe Csémi István került. 

De nem csupán a személycsere kapcsán került újfent rivaldafénybe a nagymegyeri foci. Ugyancsak nóvum, hogy a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportja 2018/2019-es évadjában a tabella 10. helyén záró csapat az augusztus 3-án kezdődő új idényét már a kerületi bajnokság IV. ligájának délkeleti csoportjában kezdi. 

„Pongrácz úr lemondott posztjáról, ezentúl magánvállalkozói tevékenységére fókuszál. Jóban váltunk el, köszönjük, amit a helybeli fociért tisztségviselőként tett. Én az elmúlt időszakban a legközelebbi munkatársai közé tartoztam, a helybeli utánpótlás képzését felügyeltem. Természetesen képben vagyok. A hír pedig igaz, a IV. ligában folytatjuk” – erősítette meg információnkat az új klubelnök. 

Minek köszönhetően kerültek a IV. ligába? „Az irányító szövetség azzal a kérdéssel fordult hozzánk, vállalnánk-e a IV. ligás szereplést. Ez számunkra nemcsak nagy megtiszteltetést, de egyben nagy kihívást is jelent. Előbb megfontoltuk, majd rábólintottunk az ajánlatra” – fűzte tovább a gondolatsort az új klubelnök. 

Vajon a játékoskeret erejére, a költségvetésre való tekintettel képesek lesznek-e méltó szerepet játszani a felsőbb osztályban? „Filozófiánk nem változott: továbbra is az utánpótlás képzésére összpontosítunk. Elsősorban a tehetséges helybeli és környékbeli fiataloknak kínálunk játéklehetőséget. A pályán és az öltözőben néhány rutinos társuk fogná össze a csapatot. Nem dúskálunk az anyagiakban, de a rendelkezésünkre álló költségvetésből szerintem vállalhatjuk a IV. ligás szereplést. Edzőként továbbra is Havas Máté irányítja csapatunkat. Ami pedig az elvárásokat illeti, szeretnénk a középmezőnyben végezni” – nyilatkozta lapunknak Csémi István. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?