A fikcióban, például a mesékben, szinte mindent szabad, még iskolát kerülni is. Nyáron pedig különösen veszélytelen erről olvasni, nem ragadhat el senkit a hév (esetleg a hő), és még talán a nagyoknak is több idejük van erre.
A bábfilmsorozatból is ismerős lehet a fekete farkú vörös mókus, eredeti származási helye azonban a fél évszázada elhunyt Tersánszky Józsi Jenő 1953-as könyve. De nem elsősorban az évforduló miatt lehet érdekes újra elővenni. Azért már inkább, mert Tersánszky nem feltétlenül az az író, akit körbe-körbe ismét és megint előcitálnak. Hogy még inkább miért, majd úgyis mindenki magának dönti el és érzi meg.
A sok szempont között lehet például az, hogy egy olyan megszólalás- és elbeszélésmódot kapunk tőle, amely eltér a Nyugat szerzőitől megszokottól. Mondjuk, ennek illusztrálásához határozottabb körvonalakat rajzolna, ha mellévennénk akár a Viszontlátásra, drága..., akár A margarétás dal című műveit, vagy a Kakuk Marci-köteteket, de maradjunk most a Misi Mókus kalandjainál.
Nekifuthatunk abból az irányból, hogy egy ún. klasszikus mese, annak minden klasszikus elemével, azaz van valamilyen kiinduló probléma, amelyből elindul egy kalandos tanulópénzszerzés, és végül megkapjuk a jó kis tanulságot. Nevezhetjük akár könnyed nyári olvasmánynak is, hiszen szépen elvezet bennünket A pontból a B-be.
Viszont olvassuk akár magunknak, akár az iskolától épp megszabadult fiatallal, közben, a végén vagy mindkét alkalommal felülvizsgálhatjuk az elég evidensen elénk penderülő tanulságoknak a súlyát és relevanciáját. Értelmezhetjük a mese mutatta ösvényt követve vagy éppen arról letérve is azt, hogy miként illeszkedik be a társadalomba a feketefarkúságával eltérő vörös mókus, hogy erre a tényezőre milyen módon reagál a környezete, és hogy ennek milyen kihatása lesz a sorsára. Ugyanígy az iskolakerülős világgá menetelét is hányhatjuk-vethetjük kedvünkre: egyenként a kalandokat, vagy Misi Mókus konklúziós kijelentését: „Az örökké termő fán sokkalta-sokkalta rosszabb élni, mint itt!”
Arról nem is beszélve, hogy egy újraolvasáskor (esetleg -nézéskor) megengedhetjük magunknak, hogy a figyelmünket például az állatok szerepeltetése felé terelgessük fokozottan. Afelé tehát, hogy milyen emberi tulajdonságok társulnak a történetben az egyes állat(faj)okhoz, és hogy ennek tükrében milyen álláspontot vehetünk fel az antropomorfizálással kapcsolatos dilemmában. Ezzel már egészen messzire vándorolunk a bábfilm gondtalan bámulásától, de miért éppen a nyári hőségbőség akadályozna meg bennünket abban, hogy elmerengjünk: konkrétan ez vagy a többi természetábrázolás miként hat hosszú távon az emberi gondolkodásra, jó vagy rossz irányba befolyásolja-e esetleg az állatokhoz való viszonyulásunkat.
Persze, igazuk van azoknak is, akik szerint ez már akkora kerülő, mint amekkora Misi Mókus iskolakerülése. Akkor maradhat könnyed nyári olvasmány, elég rövidke is ahhoz, hogy hamar a végére érjünk, és jöhet a következő – mese, ifjúsági regény, saját idejében szeretett, gyűlölt vagy (ó, szörnyűség) kihagyott házi olvasmány.
„Okos tanácsom tartsd meg ám,
Mert koplalsz majd télen, mókuskám!
Hát a növendékek közül Maki Mókusra rájött a csintalankodhatnék. Különben jó tanuló volt, és ügyes. Ő volt a tornajátékok vezetője. Most azonban így ferdítette el a tanvers végét:
Ahány magot találsz a fán,
Rakd a bendődbe, mókuskám!
Úgy ám! De a tanító rögtön meghallotta ezt.
– Mit mondtál, te haszontalan? Nem szégyelled magad? Jó tanuló voltál eddig, és játékvezető, mégis ilyen rossz példával szolgálsz társaidnak? Kitől tanultad ezt?
– Hát-hát-hát... Misi Mókustól! – bökte ki Maki.”
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.