Idén gazdagabb termésre számítanak a gazdák

Pozsony |

A felettébb változékony időjárás ellenére az őszi vetésű szántóföldi növények aratása a hagyományoknak megfelelően idén is június végén, július elején, azaz Péter és Pál napját, június 29-ét követően kezdődhet. Az előrejelzések szerint idén nagyobb lehet a globális búzatermés 
a tavalyinál.

Tavaly a rendkívül meleg időjárás miatt Szlovákia számos régiójában a szokásosnál több mint egy héttel korábban kezdődött az aratás, idén viszont ennek kicsi az esélye. „Az idei május hűvösebb és csapadékosabb volt, így együttvéve nagyjából négy napot tudtunk kinn dolgozni a mezőn, mert gyakran bezavart bennünket az eső. A májusi időjárás nagyban rányomta bélyegét például a kukorica fejlődésére is. Vannak a környéken kollégák, akik csupán június első hetében juttatták talajba a kukorica- és cirokmagot” – mondta el lapunknak Asztalos Ferenc méhi magángazda. A gabonafélék fejlődését Asztalos ígéretesnek véli: 

a tavalyinál 10–15 százalékkal lehet nagyobb a terméshozam.

„Elképzelhető, hogy az őszi búza hektáronkénti termésátlaga eléri a 6–7 tonnát is. A nagy kérdés az, hogy a gazdának milyen mértékben sikerült megfékeznie a gombabetegségeket, mert a csapadékos időjárás miatt komoly mértékben jelen volt a gabonákban a gombafertőzés veszélye. Az eredményes növényvédelem természetesen a jobb minőségen is meglátszik, a 12,5%-nál nagyobb fehérjetartalmú búza viszonylag jó árat biztosíthat a piacon. Jómagam idén 200 hektárnyi területen termesztek őszi vetésű búzát. Az első begyűjtésre nálunk július első hetében kerülhet sor” – állítja a méhi gazda.

A késő tavaszi csapadékos időjárás miatt a növényvédelmi munkák több gazdaság parcelláin is késtek, sok helyen csak később tudták elvégezni a gyomirtást. Az őszi káposztarepce, valamint az őszi gabonák esetében a májusi csapadék hatására ígéretes termés mutatkozik.

Az előrejelzések szerint idén nagyobb lehet a globális búzatermés a tavalyinál, régiónk több országában azonban az időjárási kilengések miatt bizonytalanok a kilátások. Az Egyesült Államok agrárminisztériumának e havi előrejelzése alapján idén az egy évvel korábbinál 7 százalékkal több, 781 millió tonna búzát takaríthatnak be a világon. A globális felhasználás 763 millió tonna lehet. A Tallage francia piacelemző vállalat szakértői szerint az Európai Unió tagországaiban 143 millió tonna búzát arathatnak le a gazdák a következő hetekben. Ez a mennyiség 12 százalékkal lenne több az előző évinél, annak ellenére, hogy az egy hónappal korábbihoz képest enyhén romlottak a tagországok terméskilátásai. A várható hozamkiesés az aszályos időjárás miatt Spanyolországban a legjelentősebb, 24 százalékos, de a balti államokban, Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában és Németországban is meleg, száraz időjárást jeleznek előre a következő hetekben. Ahogyan Magyarországon, úgy Olaszországban, Romániában, Bulgáriában és Franciaországban is a korábbi hetek heves esőzései befolyásolják a terméskilátásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?