Résnyire nyitotta az ajtót a Híd

Ha tízes skálán kellene értékelni a Híd Országos Tanácsának szombati döntését, fél szemünket becsukva talán egy pontot adnánk a mutatványra. 

A párt egész eddig (és szombaton is) azt magyarázta, hogy neki nem lehet feltételeket szabni, nincs káderezés, sem elvi megkötések. Majd összeültek és elfogadtak egy olyan határozatot, amellyel gyakorlatilag bedeszkázzák az ajtókat, ablakokat és azt mutatják: itt van egy kis rés, aki nagyon akar, ezen talán befér. Teszik ezt egy olyan házban csücsülve, amelyet jövő márciusban eltol egy buldózer.

A szolgálati BMW-k hátsó ülésén és a koalíciós fotelokban ücsörögve könnyen el lehet veszíteni a kapcsolatot a valósággal. Hahó: ez egy süllyedő hajó, amelyre senki sem fog felszállni, ezt a hajót valahová el kell vontatni, összekapcsolni, vagy átmenteni róla azokat, akikben még van kraft és fantázia. 
Már senki sem kíváncsi a régi, ezerszer eldarált önsajnáló panelekre („árulóztak minket”), sem annak bizonygatására, hogy az egyik fél mit mennyire akart, a másik pedig sosem. A valóságban mindig az akart valamit, amelyik gyengébb volt, a másik pedig általában kukázta, de most mind a ketten ugyanott vannak. A slamasztikában – hogy korrektül fejezzük ki magunkat.

A határozat nagy jóakarattal felfogható egy túltaktikázott döntésként is, amelynek célja, hogy a nyári egyezkedés előtt minél magasabbra helyezzék a lécet, ergo legyen miből engedni.

Csakhogy a helyzet diametrálisan más, mint négy vagy nyolc éve. A „jöjjenek a listánkra” szöveg 2011-ben és 2015-ben is csak egy gyenge próbálkozás volt, most még annak is tragikomikus.
 
Persze, ha onnan nézzük, hogy a Híd és az MKP társadalmi legitimitása és támogatottsága annyira lezuhant, hogy a pártkoalíciós induláshoz a bejutási 7%-os határ is túl magas lehetne, a megoldás egy közös választási lista. Ennek viszont van elegánsabb változata is, amit választási pártnak hívnak. 

Azt viszont alighanem egyik párt sem vállalná, hogy a másik listáján indulva három hónapig túszhelyzetbe kerüljön.

Hiszen a listát állító formáció vezetője bármikor bármelyik jelöltet kivághatja. Úgy, hogy a listaállítás határidejének lejárta után már nincs mód más pártnak – az átvertnek – is elindulni a választáson. Nincs és pár hónapon belül nem is lesz akkora bizalom a két társaság között, ami lehetővé tenne egy ilyen megoldást.

Abban igaza van Ravasz Ábelnek, hogy káderezéssel nem lehet nekifutni semmilyen tárgyalásnak, ám legkésőbb a második egyeztetésen ez a pont is előkerül. Jogosan. Nemcsak az egyik pártnak van a másik párt néhány személyével szemben komoly averziója és vice versa, a választók gyomra sem venne be egy nagy svédasztalt. Komoly személyi áldozatokra is szükség lesz a bizalom legalább részleges visszaszerzéséhez. És ez hatványozottan érvényes a Hídra, amelynek politikusai az utóbbi években – parlamentben vagy kormányon – rivaldafényben voltak, és azonosíthatók lettek egy sor balfácánsággal.

A következő hetek gumicsontja várhatóan az etnikai politizálás lesz. Teljesen mindegy, hogy minek nevezzük a folyamatot és a várt végeredményt, ha a magyar érdekképviselet jövőjéről beszélünk, akkor napnál világosabb, hogy a nemzetiségi szempont a rendező elv. Ezt a szlovákok sem látják másként: hetek óta arról cikkeznek, mi lesz 2020-ban a magyarokkal, összefognak-e, bejutnak-e vagy sem. Az pedig részletkérdés, hogy erre a listára felkerül-e pár ruszin vagy sem, a rendező elv ugyanaz marad. Mint ahogy arról is felesleges vitát nyitni, hogy a szlovákokkal együtt kell-e működni: a 90-es évek közepe óta ebben konszenzus uralkodik, mind a Híd, mind az MKP ezt tette kormányszinten és helyi, megyei szinten is, senki sem akar örök ellenzékiségre berendezkedni.