A saját útját akarja járni

sz

Nem is olyan régen még nagyon népszerű volt. A kassai Tinát, azaz Martina Kmeťovát, lánykori nevén Csillagh Tinát énekesként is jól ismerte az ország. Akkoriban kedveztek neki a csillagok, a Superstar tehetségkutató versenyt is ő vezette. Aztán született egy gyereke, majd 2015-ben még egy, s egyszer csak elhallgatott. Mindenki azt hitte, hogy a gyerekek miatt, és átmenetileg. Tavaly jött a hír, ami mindenkit sokkolt. 

Az akkor 34 éves Tina feltárta eltűnésének igazi okát: szklerózis multiplexben (SM) szenved. A szklerózis multiplex a központi idegrendszer fehérállományának krónikus gyulladásos betegsége, melynek következtében károsodnak az idegsejtek és az idegsejteket körülvevő, úgynevezett myelin hüvely. Az idegrostok működési problémája sok tünetet – fizikait, mentálisat és esetenként pszichiátriait – is okoz. Az SM főleg a a 20-40 éves nők betegsége, körükben háromszor több eset fordul elő, mint a férfiaknál. „Három éve teljesen összeomlottam – vallotta be Tina. – Képtelen voltam ölbe venni a gyermekemet, a vérnyomásom az egekig ugrott, a hőmérsékletem hirtelen lezuhant, a testem egyik fele olyan volt, mint a fadarab. Mentőt hívtunk, a sürgősségi osztályra szállítottak, s azonnal elkezdték a kivizsgálásokat. A mágneses rezonancia mindjárt kimutatta a diagnózist.” Már a kórházban megkezdődött gyógyszeres kezelése. Tina ahelyett, hogy hallgatott volna az orvosokra, úgy döntött, hogy nem harcol a betegséggel, úgy fogadja el, mint információt, s továbbra is úgy fog élni, mint korábban. Azóta orvost nem látott, bár hozzátette, hogy nem veti meg őket, csak épp a saját útját járja. Néhányszor jelentkeztek a tünetek azóta is. Különféle terápiákkal próbálkozott, táplálkozási tanácsokat követett, éhségkúrát is tartott. Hangsúlyozza, hogy elfogadta a kihívást, s úgy érzi, a hite erősebb, régen nem volt komolyabb rohama.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?