Időben lépjünk fel a terjedő betegségek ellen

szőlől

A száraz időszaknak köszönhetően az év elején nem terjedtek a betegségek, viszont a májusi bőséges csapadék a kórokozók erős nyomását idézte elő. Az évszaknak és időjárásnak megfelelően vizsgáljuk meg, mely betegségek megjelenésre érdemes odafigyelni, hogy időben gátat szabjunk terjedésüknek.

Az alma varasodása

Az alma az egyik legnagyobb jelentőségű gyümölcsünk, ezért érdemes nagyobb figyelmet fordítani védelmére. Annál is inkább, mert rendkívül sok kártevője és kórokozója van. A leggyakoribb kártevői az almamoly, a levéltetvek, pajzstetvek, molyok és atkák. A kórokozók közül pedig a leginkább a lisztharmat, a tűzelhalás és a varasodás károsítja. Az alábbiakban a varasodásnak szeretnénk figyelmet szentelni.

A varasodást a Venturia tömlősgomba okozza. Az alma varasodásának kórokozói az ősszel lehullott leveleken telelnek át, és a rügypattanás idejére érnek meg, tehát már nagyon korán fertőznek. Nem csak a termésen jelentkezik, hanem a zöld növényi részeket is megbetegíti. A lisztharmattal szemben a hűvösebb, csapadékos időjárás esetén terjed a leginkább. A varasodásra egyébként a red Delicious fajták érzékenyebbek. A virágzástól egyébként már fellép az almánál az igény a mikroelemkre is, ezért érdemes lombtrágyázni.

A betegség a korai stádiumban úgy nyilvánul meg, hogy a leveleken világoszöld foltok jelennek meg, amelyek egyre növekednek. Ezek felületén füstszerű bevonat képződik, amely később elhal, és megindul a varasodás folyamata. A betegség előrehaladott állapotában a levelek deformálódhatnak és lehullhatnak. A barnásfekete foltok a termésen gyakran csak a tárolásnál jelennek meg.

 

A szegfűrozsda

A szegfűrozsdával keveset foglalkozunk, viszont jelentősége annál nagyobb, mert az egész világon elterjedt betegségről van szó. Tünete, hogy a levél fonákján tölcsér alakú képződmények alakulnak ki, a növény levelei kicsik maradnak, de megvastagodnak. Pettyes, sárga foltok jelennek meg a levélen és a száron.

 

Burgonyavész (fitoftória)

A burgonyavész hatalmas károkat képes okozni a termelőknek, a burgonyatermesztő országokban közismert. A burgonyasorok záródása után jelenik meg általában, a levelet, szárat, sőt még a gumókat is megtámadja.

Csak gombaölő szerekkel lehet megfékezni. Ez egy rendkívül veszélyes betegség, amely ellen évente akár 15- alkalommal is le kell permetezni a burgonyát, amennyiben érzékeny fajtáról van szó. Rezisztens fajtát pedig eddig még nem sikerült előállítani.

A gomba járványos fellépésére akkor lehet számítani, ha a havi csapadékmennyiség 120 mm, az átlaghőmérséklet pedig 20 °C körül alakul, de a gomba a meleg, száraz nyári időben is képes fennmaradni és károsítani. A paradicsomot is megtámadhatja.

 

Szőlő peronoszpóra

A szőlőperonoszpóra általában tíz évente okoz nagyobb méretű járványt. Erre a betegségre kapható a legtöbb készítmény, mégis körülményes lehet az ellene való védekezés. A problematikus években a fürtök már a virágzás idején megbetegszenek.

Mind a négy betegségre megoldást nyújt a Polyram WG gombaölő, de sokat segíthettünk növényeinknek a természetes alapon nyugvó készítmények alkalmazásával, amelyek úgy működnek, mint a levéltrágyák. Fő feladatuk, hogy erősítsék növényeink immunrendszerét. Főleg a szőlő esetében van nagy szükség erre, hiszen a szőlő nagyon nehezen reagál a fellépő betegségekre. Ilyen készítmény a Folicit, a Chitopron, vagy például a KaraNimba Mikro. Aki pedig nem igazodna el a készítményeket illetően, vagy bizonytalan a betegségeket, kártevőket tekintve annak szívesen nyújt ingyenes tanácsadást a Flóraservis.

 

Új, természetkímélő és bio-levéltrágya sorozatunkat, amelyek fokozzák a betegségekkel és kártevőkkel szembeni ellenállóképességet, a gazdaboltokban, drogériákban, vagy e-shopunkban keresse:

www.postreky.sk

Telefonos ügyfélszolgálat: csütörtök 8:00 – 11:00, péntek 8:00 – 10:00, 0911 507 222. Tanácsot ad: Ing. Juraj Matlák. 

 

Flóraservis

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?