Gombos nyerte a pozsonyi tornát

Gombos Norbert

Gombos Norbert 6:3, 3:6, 6:2-re legyőzte a magyarországi Balázs Attilát a pozsonyi challenger tenisztorna döntőjében. A nádszegi származású teniszező a trófea mellett 9200 eurót és 90 pontot is begyűjtött, amivel hétfőtől a világranglista 161. helyezettje lesz. 
 

Az eső miatt a mérkőzés 20 perces késéssel kezdődött, ami szemmel láthatóan Balázs Attilát zökkentette ki jobban a koncentrációból. Gombos Norbert agresszívan és pontosan kezdte a játékot: hozta a saját adogatását, azonnal brékelte az ellenfelét, és egy semmire nyert szervajátékkal elhúzott 3:0-ra. Balázs az első három játékban végig a játékvezetői döntésekkel és a nézőkkel volt elfoglalva. Tény, hogy a pozsonyi közönség elég hangos volt. Hol egy telefon csörrent meg, hol pedig a nézők mozgolódása zavarta meg a játékosokat. Többször akadt olyan is, hogy még a labdamenet vége előtt bekiabáltak. A második szett közepén, egy elvesztett labdamenet után Gombos is frusztráltan kikiáltott a nézőkre: „Csendet!”


3:0 után sikerült a magyarországi teniszezőnek először hozni az adogatását. Noha a szervajátékát stabilizálta, már nem tudott visszakapaszkodni a szettben. Gombos magabiztosan nyerte azt 6:3-ra. 


A második szett elején kétszer is brékelték egymást a felek: először Balázs, majd Gombos, de a nádszegi származású teniszező másodszor sem tudta megtartani az adogatását, így éppen úgy, ahogy az első játékban is, 3:1 volt az eredmény, csak éppen most Balázsnak. Gombos a mérkőzés ezen szakaszában komoly hullámvölgybe került fogadóként, így esélye sem volt arra, hogy behúzza a második szettet – 3:6. 
A harmadikra viszont szemmel láthatóan ő szívta fel magát jobban, ami nagyban köszönhető volt a szurkolótáborának, akik szinte belehajszolták a győzelembe. Nem véletlen, hogy a meccs után azonnal kirohant hozzájuk, és a beszédében is többször kiemelte őket.


A döntő játszmában Gombos Norbert háromszor is elvette Balázs Attila adogatását. A kulcsfontosságú, hatodik játékot háromszor is lezárhatta volna Balázs, ám Gombos mindháromszor egyenlített, és végül övé lett a játék. Ezután már csak formalitás volt a két további játék – 6:2.
„Ismerem Attilát, így tudtam, hogy nehéz meccsre számíthatok ellene. A második szettben nem jöttek az első adogatások, a másodikok után pedig Attila nyomás alá tudott helyezni. A harmadik szettben megint jól adogattam, és noha 2:0-nál nem sikerült kihasználnom a brékelőnyt, 4:2 után már be tudtam fejezni a meccset – értékelte Gombos Norbert a győztes mérkőzés után. – Az elmúlt évben nagyon nem ment a játék, csak szenvedtem a pályán, így nagyszerű érzés, hogy megint sikerült rátalálni a győztes útra, és megnyerni ezt a tornát. Ez nagyban köszönhető annak is, hogy az edzőmmel, Tibor Tóthtal nagy hangsúlyt helyeztünk a mentális felkészülésre is.”


Gombos Norbert még vasárnap este útnak indult Londonba, ahol a wimbledoni füves Grand Slam-torna selejtezője vár rá. „Wimbledonban mindent egy lapra teszek fel. A lényeg, hogy ne sérüljek meg, mert a fű egész más mozgást igényel, mint a salak.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?