Amerika kibertámadást indított Irán ellen

kiberháború adat

Az Egyesült Államok fegyveres erőinek szakszolgálatai kibernetikai támadást indítottak a héten Irán ellen, megtorlandó az amerikai drón lelövését - jelentette a sajtó.

A Washington Post szerint az egyik támadás az iráni rakétairányító rendszerek számítógépei ellen, a Yahoo szerint egy másik az iráni hírszerzésnek azon szekciója ellen irányult, amely a Hormuzi-szorosban a hajóforgalmat ellenőrzi.

A támadásokat már hosszabb ideje tervezték, először azért akartak visszavágni, mert állítólag iráni szabotőrök pár hete megrongáltak két olajszállító tartályhajót az Ománi-öbölben. Washington Iránt tette felelősség a szabotázsért, Teherán viszont határozottan cáfolta ezt.

kibernetikai támadásra a sajtó értesülései szerint Donald Trump elnök adott utasítást titokban. Az amerikai védelmi minisztérium nem volt hajlandó kommentálni az értesülést, amely magát megnevezni nem kívánó katonai forrásokból származik.

Az IRNA iráni állami hírügynökség úgy értesült, hogy az iráni Forradalmi Gárda a dél-iráni Hormuzgán tartomány fölött semmisítette meg az RQ-4A Global Hawk típusú drónt közép-európai idő szerint csütörtök hajnali fél kettőkor. Washington azt állítja, hogy a drón nemzetközi légtérben volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?