Pellegrini: Kezdődik az uniós posztok betöltéséről szóló tárgyalások második köre

TASR-fotó
Brüsszel |

Peter Pellegrini (Smer-SD) szerint most kezdődik a legmagasabb uniós pozíciók betöltéséről szóló tárgyalások második köre. Ezt pénteken jelentette ki a szlovák kormányfő, a kétnapos brüsszeli EU-csúcs után. A találkozón részt vevő állam- és kormányfőknek nem sikerült dűlőre jutniuk abban a kérdésben, kit jelöljenek az Európai Bizottság és az Európai Tanács élére, illetve az Európai Unió (EU) külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének posztjára. Pellegrini szerint komplikált megbeszélést folytattak a témában.

„Megerősíthetem, hogy a három legnagyobb politikai párt egyik csúcsjelöltje sem szerzett többséget az előzetes konzultáció során, melyet az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk vezetett. Egyiküknek sem lenne esélye többséget (21 voksot) szerezni például az Európai Bizottság elnökéről való szavazáson” – mondta Pellegrini. A néppártiak csúcsjelöltje Manfred Weber, a szocialistáké Frans Timmermans, a liberálisoké pedig Margrethe Vestager volt.

A szlovák kormányfő hozzátette: emiatt végül nem is szavaztak, hanem megegyeztek egy újabb csúcs összehívásáról, amelyre június 30-án kerül sor. Ezen az egyes tagállamok vezetői megkísérelnek majd végleges döntést hozni az európai uniós intézmények elnöki tisztségeinek betöltését illetően. A miniszterelnök hozzáfűzte: a megüresedő uniós vezetői posztokról és a jelöltekről ismét "csomagban" akarnak tárgyalni. A jelölteket az Európai Tanács még azelőtt bemutatná az Európai Parlamentnek, hogy az EP-képviselők július 2-án megválasztják az elnöküket.

Az Európai Tanácsnak a jelöltek kiválasztásával összefüggésben három fő követelménynek kell megfelelnie: tiszteletben kell tartania az Európai Parlament pártösszetételét, a nemek közötti egyenlőséget (vagyis a vezető pozíciókba egy vagy két nőt kell helyezni), illetve a földrajzi kiegyenlítettséget. Utóbbi kritérium főleg Szlovákia és a visegrádi országok számára fontos.

„Nagyon szeretnénk, ha a négy csúcspozíció közül egyet közép- vagy kelet-európai tisztviselő foglalna el” – emelte ki Pellegrini. Csütörtökön (június 20.) utalt rá, hogy a V4 támogatja Maroš Šefčovič szlovák európai biztos jelölését a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő posztjára.

Andrej Babiš cseh kormányfő a csúcstalálkozón ugyanakkor nem erősítette meg a V4 egységes álláspontját. Pellegrini erre úgy reagált, hogy neki nyíltan kell beszélnie a szlovák jelöltről, míg a többi V4-tagállam jobban „taktikázhat”. Hozzátette: a V4 nem csak egy jelölt nevében egyezett meg. Több variáció és kombináció is játékban van, de erről egyelőre semmit sem árulhat el.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?