Plusz egy félidő Nagytúron

foci
Nagytúr |

Pótolták a nagytúriak félbeszakadt bajnokiját, újabb két gólt lőttek a hazaiak. Felhőszakadás miatt a nagytúriak és a palástiak összecsapásán csupán az első félidőt tudta lejátszani a két csapat a lévai területi bajnokság VII. ligájának 28. fordulójában. 

A hazaiak házi gólkirálya, Andrej Jaďuď már a 15. percben megszerezte a vezetést. „Végre sikerült pótolni a presztízsmérkőzés második félidejét, Jaďuď újabb két találatának köszönhetően 3:0-ra nyertünk. Azok a játékosok léphettek csak pályára, akiknek a neve szerepelt a félbeszakadt meccs játékvezetői jegyzőkönyvében. A tikkasztó hőségben szerencsére csak negyvenöt percet kellett pótolnunk, ezúttal kevés néző volt kíváncsi a folytatódó bajnokira. Másnap, a vasárnapi zárófordulóban a Malé Kozmálovce csapatát fogadtuk, amelyet 1:0 arányban fektettünk két vállra” – tudtuk meg Saliga József nagytúri klubtitkártól és labdarúgótól. A nagytúriak a bajnoki küzdelmek során a huszonnyolc mérkőzésből huszonhármat megnyertek, és ötször vonultak az öltözőbe vereséggel, s végül megnyerték a VII. ligát. A másodikként szintén feljutó Hontianske Trsťany alakulatát öt ponttal előzték meg, és tizennyolc ponttal szereztek többet, mint a bronzérmes sáróiak. „Két szezont töltöttünk a területi második vonalban, most visszatérhetünk a VI. Meva ligába. Ott is eredményesen akarunk szerepelni, így kellőképpen rá kell hangolódnunk az őszi idénykezdésre. Két-három felkészülési meccset iktatunk be, és focitornákra is van meghívónk. Tizenhat tagú játékoskeretünket két ifivel bővítjük” – szögezte le Saliga József.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?