Orrhosszal maradtak le a dobogóról a bősiek

bősi birkózó

Dunaszerdahelyen két hét leforgása alatt két rangos nemzetközi birkózóverseny zajlott. A szabadfogásúak Csallóközi Kupáját a Bősi Birkózó- és Sportklub hagyományos nemzetközi kötöttfogású tornája, a Csallóközi Nagydíj követte a sorban. 

A külföldön is jegyzett viadal tizenkettedik felvonásán Csehország, Bosznia, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Ukrajna és Szlovákia harminchárom egyesületének kétszáznegyvenhat versenyzője csatázott a győzelemért a fiatalabb és az idősebb diákok, a kadettok, valamint a juniorok és a felnőttek összevont korcsoportjában. 


„A nyár elején telített a versenynaptár, egymást követik az események. A kadettok és a serdülők Európa-bajnokságára, valamint a fehéroroszországi Európai Játékokra való tekintettel a korábbi évekkel ellentétben június elején rendeztük meg versenyünket, melyet többen fazonigazító főpróbának szántak” – ecsetelte az időpontválasztást Meton Krisztián, a Bősi Birkózó- és Sportklub elnök-főedzője.
A csapatversenyben ugyan a hazaiak voltak a címvédők, de a nagy konkurencia miatt idén elmaradt a címvédés. „Ezúttal a magyarországi klubok vitték a prímet. Zömmel legjobbjaikat, köztük válogatott versenyzőiket küldték csatába. Orrhosszal maradtunk le a dobogóról, a negyedik helyen végeztünk a klubok versenyében. Nem szomorkodunk, hiszen a legeredményesebb alakulatok képviselői a nagydíj magas színvonalát szavatolták. A mieink közül hárman, Csörgő Áron, Sluka István és Jakus Béla súlycsoportgyőztesként került a krónikába. Both Zoltán, Tóth Gergely, Cicák Maroš, Takács Sándor és Rákóczi Balázs pedig ezüstéremmel gyarapította gyűjteményét. Azt is fontosnak tartom, hogy vendégeink elismeréssel szóltak a szervezés színvonaláról. Ebben nagy szerepet játszottak támogatóink és az önkéntesek. Ugyancsak elégedettséggel tölt el bennünket, hogy sok érdeklődő látogatott el a látványos csatákban bővelkedő megmérettetésre” – értékelte viadalukat Meton Krisztián. 


A nagydíj volt egyébként a bősiek kiválósága, Csörgő Áron számára a főpróba a kadettok olaszországi Európa-bajnokságára. Ahogy azt Áron elsősége, helytállása igazolja, jó formában utazott a kontinensviadalra. A versenyzők örömére az ünnepélyes eredményhirdetés során az érmeket a bősi klub egykori válogatott birkózója, az MMA-világbajnok Buchinger Iván adta át a legjobbaknak.
 

Érdekes

XII. CSALLÓKÖZI NAGYDÍJ

A Bősi Birkózó- és Sportklub nemzetközi tornája (10 ország, 33 egyesület, 246 versenyző), kötöttfogás, Dunaszerdahely, a bősiek dobogós helyezettjei, fiatalabb diákok – 31 kg: 2. Both Zoltán. Kadettok – 80 kg: 1. Csörgő Áron; 92 kg: 2. Tóth Gergely. Juniorok+felnőttek – 63 kg: 1. Sluka István; 77 kg: 2. Cicák Maroš; 82 kg: 2. Takács Sándor; 97 kg: 1. Jakus Béla; +97 kg: 2. Rákóczi Balázs. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?