Szlovákia támogatja a 2050-re kitűzött klímasemlegességet

Peter Pellegrini
Pozsony |

Szlovákia a kétnapos brüsszeli EU-csúcson olyan államként lépett fel, amely támogatja a szén-dioxid-semlegesség megvalósítását 2050-ig.

Ezt pénteken jelentette ki Peter Pellegrini (Smer-SD) szlovák kormányfő.

Elmondása szerint a klímapolitikáról és a 2050-ig megvalósítandó klímasemlegességről szóló vita „heves és dinamikus” volt. Szlovákia a visegrádi négyek közül egyedüliként támogatta a szén-dioxid-semlegesség elérésének 2050-es határidejét. Ez azt jelentené, hogy 2050-re az Európai Unióban megszűnne a szén-dioxid-kibocsátás. Az ambiciózus tervet Csehországon, Magyarországon és Lengyelországon kívül az összes többi uniós tagállam támogatta. Az említett három ország vétója következtében a szén-dioxid-semlegesség javasolt, 2050-es határideje csak lábjegyzetként került be az EU-csúcsot lezáró közös nyilatkozatba.

Pellegrini a találkozón tolmácsolta Szlovákia álláspontját, miszerint felkészültek erre a kihívásra, és készek küzdeni is a cél érdekében. Hozzátette: az ország ezt azért teheti meg, mert a nemzeti energiatermelés összetétele lényegesen jobb, mint Lengyelországé és a többi szomszédos államé.

A szlovák kormányfő ugyanakkor megérti Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő álláspontját is, hiszen a lengyelek sokkal inkább rá vannak utalva a szénbányászatra és a szénalapú áramtermelésre.

Pellegrini a szeptemberre tervezett, New York-i ENSZ-klímacsúccsal kapcsolatban leszögezte: fontos, hogy ne csak az EU kötelezze el magát a klímasemlegesség mellett, hanem a világ többi része is. Hozzátette: nem történhet meg az, hogy míg az unió ambiciózus lesz, nehéz döntéseket fog hozni, be fog ruházni a zöld technológiákba és az ipar átalakításába, addig India, Latin-Amerika, az Egyesült Államok vagy Kína nem fog hasonló léptékben haladni. Úgy véli, ebben az esetben az EU hátrányos helyzetbe kerülne a világ többi részével szemben.

A szlovák kormányfő szerint ugyanakkor az EU azon törekvését, hogy megóvja a természetet, és fékezze a klímaváltozást, amely elpusztíthatja az élő környezetet, mindenféle gazdasági érdek fölé kell helyezni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?