Pellegrini: Nem pályázok semmilyen uniós posztra

Peter Pellegrini

Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő határozottan tagadja, hogy valamilyen magas uniós beosztásra pályázna. Ezt a kétnapos brüsszeli EU-csúcsot követően jelentette ki.

Elmondása szerint az egyik szlovák napilapban szembesült azzal a feltételezéssel, hogy átvehetné Donald Tusk helyét az Európai Tanács élén.

„Szeretném leszögezni, hogy nem pályázom ilyen pozícióra. Kedves, ha ennek az épületnek a folyosóin valahol erről beszélnek, és ezt bóknak is vehetem, de nem igaz, hogy aktív lépéseket tettem vagy lobbiztam volna, és az sem, hogy hivatalosan valamelyik kollégám tudomására hoztam volna, hogy érdekel ilyen pozíció. Nem is tervezek ilyesmit” – hangsúlyozta Pellegrini. 

A miniszterelnök elismételte, hogy más politikusoktól eltérően el tudja képzelni az életét azután is, hogy távozott a politikából. Hozzátette viszont, hogy egyelőre még érdekli a politika, és kész tovább szolgálni az embereket, ha igényt tartanak erre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?