Áfafizetés: magyarlakta megyék a szégyenpadon

Pozsony |

Szlovákiában az elmúlt három évben látványosan csökkent az általános forgalmi adó befizetését elmulasztó cégek száma, ez utóbbiak részaránya azonban továbbra is a magyarok által lakott megyékben a legnagyobb – derül ki a Bisnode nemzetközi cégminősítő társaság legfrissebb elemzéséből.

A most közzétett elemzés szerint 2016 nyarán még több mint 5400 ilyen céget regisztráltak az országban, amelyeknek a száma mára 4300-ra esett vissza. A csaknem 150 ezer szlovákiai áfafizetőnek így csupán a 2,9 százaléka nem fizette be az adót. „A legtöbb gondja a legfeljebb két embert foglalkoztató cégeknek van, ezek közül májusban 1585 feledkezett meg az áfa befizetéséről, vagyis a problémás adófizetők több mint harmada közülük kerül ki” – nyilatkozta Petra Štěpánová, a Bisnode elemzője. Regionális szempontból Nagyszombat megyében van a legtöbb gond, ahol az áfafizetők csaknem 5 százaléka nem fizette be ezt az adónemet, majd Besztercebánya (3,9%) és Nyitra megye (3,5%) következik. A sor végén Pozsony megye található, ahol a problémás áfafizetők aránya 2 százalék körül mozog. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?