Pellegrini azt állítja, hogy ő soha nem akart a Smer elnöke lenni

Peter Pellegrini

Peter Pellegrini kormányfő a szerdai kormányülés után kijelentette: soha nem gondolkodott azon, hogy elfoglalná a Smer-SD pártelnöki székét.

Állítása szerint Robert Ficóval, a Smer-SD elnökével normális a viszonyuk.

A pártelnöki tisztséggel és a személyzeti kérdésekkel kapcsolatban emlékeztetett: Fico világosan megmondta, hogy nem lesz rendkívüli közgyűlés.

Egyben hangsúlyozta a régiókkal való kapcsolattartás és a program fontosságát.

„Nem gondolom, hogy országunk szempontjából most az lenne a legfontosabb, hogy milyen a viszonyunk az elnök úrral. Normális munkakapcsolatban állunk”

– mondta Pellegrini. A pártelnöki tisztség kérdése jelenleg nem foglalkoztatja őt, irrelevánsnak tekinti.

„Az elnök úr nagyon világosan fogalmazott, miután visszatért. Azt mondta, a következő választásokig vezetni fogja a pártot”

– emlékeztetett Pellegrini.

A kormányfő elmondása szerint a párt ősszel fogja bemutatni a parlamenti választásokkal kapcsolatos stratégiáját. A spekulációt, hogy ő maga átlépne Tomáš Drucker pártjába, nem akarta kommentálni. „Nem foglalkozok most ilyen kérdésekkel. A párt teljes értékű alelnöke vagyok, és remélem, a Smer-SD továbbra is a legerősebb és legsikeresebb szlovákiai párt marad” – mondta.

Peter Žiga (Smer-SD) gazdasági miniszter sem érzékel konfliktust a párton belül. Kilátásba helyezte, hogy belátható időn belül összeül az elnökség.

Pellergini elismételte: örülne, ha a parlament megválasztaná az összes hiányzó alkotmánybíró-jelöltet, és nem húznák tovább az ügyet, az Alkotmánybíróság pedig teljes létszámmal működhetne tovább. Hozzátette: az állampolgároknak más bajuk is van, mint az, hogy mikor lesz a jelöltválasztás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?