Karácsony és Kálmán is „vezet” a budapesti előválasztás előtt

Kálmán Olga
Budapest |

Nem csillapodnak a kedélyek Kálmán Olga jelölése miatt a budapesti előválasztáson, az Magyar Szocialista Párt és a Demokratikus Koalíció kölcsönösen hazugsággal vádolja egymást.

Nem segíti az egyszerű választó eligazodását a budapesti ellenzéki előválasztás esélyeit illetően, hogy az elmúlt napokban két közvélemény-kutató két egymással ellentétes eredményű felmérést tett közzé a három induló támogatottságával kapcsolatban. Az IDEA Intézet szerint azok körében, akik biztosan részt vesznek majd a holnap kezdődő és június 26-ig tartó voksoláson, Kálmán Olgának (Demokratikus Koalíció) 44 százalékos, Karácsony Gergelynek (MSZP–P) 26 százalékos, Kerpel-Fronius Gábornak (Momentum) 18 százalékos a támogatottsága. A biztosan résztvevők 12 százaléka még nem döntött – ez viszonylag komoly tartalékot jelenthet bármely jelölt számára. Ehhez képest azonban a Publicus Intézet Népszava megbízásából készített kutatása arra jutott (igaz, némileg más kérdésfeltevéssel), hogy Karácsony Gergelyt a megkérdezettek 46 százaléka tartja alkalmas jelöltnek, Kálmán Olga esetében az arány 37%, míg Kerpel-Fronius Gábor 26%-on áll. Ugyanakkor választási modelljük alapján Karácsony Gergely lenne Tarlós István legesélyesebb kihívója is, a felmérés szerint most 28 százalékot kapna a regnáló városvezető, vele szemben Karácsony 26-ot, Kálmán Olga csak 20 százalékot, Kerpel-Fronius Gábor 18-at szerezne.

Elfajult háború

Ez a megosztottság is hozzájárulhat, hogy ahelyett hogy csillapodnának a kedélyek az MSZP és a Demokratikus Koalíció között, az elmúlt napokban egyre jobban elfajult a nyilatkozatháború Kálmán Olga jelölésével kapcsolatban. Mindenkit meglepett, amikor a DK EP-listavezetője, Dobrev Klára múlt héten bejelentette, hogy pártja saját jelölttel indul az előválasztáson Kálmán Olga személyében. Az előválasztás első fordulójában, amin az MSZP részéről Horváth Csaba, a Párbeszéd részéről Karácsony Gergely vett részt, a DK utóbbi mögé állt be, és ezt mindenki – akkor még maguk a DK-sok is – úgy értelmezte, hogy ezzel a „Gyurcsány-párt” végig ott áll majd a zuglói polgármester mögött. Csakhogy Dobrev Klára szerint azzal, hogy a Momentum Mozgalom is saját jelöltet állított Kerpel-Fronius Gábor személyében, teljesen új fejezet kezdődött az előválasztásban, így az ő régi megállapodásuk sem érvényes már a szocialistákkal.

Meglepett MSZP

Csakhogy, mint a Népszava megírta, a bejelentés előtti este még együtt tartott a két párt kampányfelkészítőt Karácsony Gergely vezetésével, és ezen a megjelent DK-s politikusok egy szót sem szóltak arról, hogy másnapra teljesen megváltozik majd a helyzet. Pedig egy szocialista forrásunk szerint akkor annyit már mindenképpen tudhattak, hogy bejelentenek egy saját jelöltet, legfeljebb azt nem, hogy pontosan kit. Kunhalmi Ágnes, az MSZP egyik fővárosi politikusa ezért beszélt arról az ATV-ben, hogy az alapvető bizalom rendült így meg a DK-sokkal szemben. Karácsony Gergely is azt mondta, hogy a DK felrúgta a vele kötött megállapodást, ráadásul Gyurcsány Ferenc nyolc perccel a nyilvános bejelentés előtt hívta fel telefonon, hogy közölje: már nem támogatják.

Hiányzó karizma

Erre viszont Gréczy Zsolt, a DK egyik szóvivője reagált nyilvános Facebook-posztban. Ebben azt írta, valóban volt megállapodás a két párt között, csakhogy azt maga Karácsony Gergely rúgta fel. Az egyezség ugyanis arról szólt, hogy a DK támogatásáért cserébe a Párbeszéd politikusa vállalta, hogy az EP-kampányban nem korteskedik az MSZP–Párbeszéd közös lista mellett. Csakhogy Karácsony többször kiállt a közös lista mellett a kampányban, amivel ő szegte meg a két párt egyezségét. Gyurcsány Ferenc a Magyar Narancsnak adott interjújában azt mondta, nem nyolc perccel, hanem hat nappal korábban szólt már Karácsonynak, hogy kiállnak mögüle – mivel a két állítás nyilván nem lehet igaz egyszerre, valaki hazudik, hogy ki, azt valószínűleg sosem fogjuk megtudni. Gyurcsány egyébként egyenesen azt mondta a hetilapnak, hogy ő maga volt a „balga”, hogy nem vette észre korábban, hogy Karácsony Gergely alkalmatlan főpolgármester-jelöltnek, mégpedig azért, mert „belement egy állóháborúba Puzsér Róberttel”, ráadásul a zuglói polgármesterből a „nehezen definiálható karizma és reménysugár is hiányzik”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?