Egy szerény klubikon, aki mindig tudta, hol a helye

Sergio Pellissier

Papíron a Milan kapusának édesapja is lehetne a 2018/2019-es idény befejeztével visszavonult Sergio Pellissier. A szenvedélyes olasz futballra jellemző „kisvárosi hős” prototípusaként negyvenesztendősen, tizenhét hűségben leszolgált szezon után búcsúzott el a játéktól és Veronától, így a Serie A ismét kevesebb lett egy bandierával (jelképpel) – az öt európai topliga leghűségesebb játékosával. Portré. 

Az Aostában született Pellissier világra jövetelekor Németországot még két részre tagolva találtuk meg a térképen, a Szovjetunió javában tündökölt, vezeték nélküli telefonokat pedig maximum a jövővel foglalkozó tanulmányokban láthattunk. 

A nagy mesterhármas

A kis Sergio első nagypályás lépéseit a francia és a svájci határhoz közeli völgyben tette meg, és ahogy általában ilyenkor lenni szokott, egy kimagasló egyéni teljesítmény miatt került be a neve a megfigyelők noteszébe. Tizenkét esztendősen a Fenusma kölyökcsapatának színeiben mesterhármast vágott a nagy Torinónak, amely ezt követően nem sokat vacillált, és átigazolta a tehetséges csatárt. A srác egyedül vágott neki a nagyvárosnak, ám nehezen szokta meg az idegen környezetet, és legszívesebben azonnal visszacuccolt volna a festői vidékre. 

Kitartásának jutalmát tizenhét esztendősen kapta meg: az akkor másodosztályban szereplő Torinóban tizenkét perc erejéig a pályán izzadhatott a felnőttek között egy Salernitana elleni Serie B-s bajnokin. A következő lehetőségre majd’ két évet kellett várnia, akkor az Olasz Kupában játszhatott bő félórát, így aztán mindenki jobban járt, amikor a Torino a kölcsönadása mellett döntött. A csupán 175 centiméterre nőtt támadó a harmadik ligás Varesébe ment tapasztalatot gyűjteni, és bár az 53/9-es mutatója nem mondható veretesnek, elégnek bizonyult egy szerződésre a Chievóhoz. A kis veronai klub egyből lepasszolta erősödni a Serie C-ben szereplő ferrarai SPAL-hoz, ahol megfelelő mennyiségű játékperc kerülhetett a lábába – össze is szorgoskodott másfél szezon alatt negyvennégy mérkőzésen tizenhét gólt.

Meseírók társasága

2002 nyarán tért vissza ahhoz a Chievóhoz, amely időközben nem csupán a Calcio, hanem a világfutball történelemkönyvének lapjaira is vetett pár vastag betűs sort. Az egy évvel korábban a legjobbak közé abszolút újoncként felkerült sárga-kékek alapjaiban ástak alá a nagyok uralta olasz bajnokságnak: Luigi Del Neri 4-4-2-es felállásba vésett, szélsőkre épülő játékának sokáig nem találták az ellenszerét a hüledező óriások. A Chievo még a tabella tetején is táncolt, aztán végül ötödikként zárt. A kuglófgyáros Luca Campedelli tulajdonában lévő, nagyrészt kölcsönjátékosokból és máshonnan elzavart focistákból verbuvált csapatnak a fél ország szerelmet vallott, pláne, hogy a kezdőtizenegy tagjai összesen nem kerestek annyit, mint az Inter, a Juventus vagy a Milan kezdőcsapatának bármelyik tagja egyedül. 

Ebbe a meseíró-társaságba érkezett vissza Sergio Pellissier, és mindjárt olyanokkal kellett megküzdenie az egyik kezdőcsatár posztjáért, mint Massimo Marazzina, Federico Cossato vagy a frissen igazolt Oliver Bierhoff. Még azon év szeptemberében bemutatkozott a Serie A-ban: a pillanat egy Brescia elleni vereség alkalmával jött el, melyen 46 percet tölthetett a pályán, hogy aztán másfél hónap múlva az első góljának hírét írják meg az újságok. Második teljes felnőttidényétől meghatározó embernek mondhatta magát, de nem csupán a pályán, hanem az öltözőben is vezérszerep jutott neki. 

Az olasz válogatott

Az egyre inkább védekező játékra építő kiscsapatban a 2005/2006-os idény végén tizenhárom gól virított a neve mellett, és bár a Lazio komolyan érdeklődött iránta, Pellissier nem kívánkozott elmenni onnan. Még akkor sem, amikor a Chievo egy gyengébb szezont követően a másodosztályban találta magát, mert ahogyan korábban a Juventus hűséges lovagjai közül Alessandro Del Piero vagy Gianluigi Buffon, úgy Sergio Pellissier is segített szeretett klubja visszatérésében, ráadásul nem is akárhogy: huszonkét góllal! A többek között egy Juventusnak lőtt mesterhármassal fényesített 2009-es évet pályafutása addigi legsikeresebbjeként értékelhette, mert megtörtént az, amire vele együtt is csak igen kevesen számítottak: meghívták az olasz nagyválogatottba. Marcello Lippi egy Észak-Írország elleni barátságos találkozón küldte be Giampaolo Pazzini helyére, amit tizenegy perc elteltével máris góllal köszönt meg, beállítva a 3–0-s végeredményt. Fájdalom, ez volt az első és egyetlen fellépése címeres mezben, viszont elmondhatja magáról, hogy 1/1-es mérkőzés/gól átlaggal vonult be a squadra azzurra történelmébe. Szerénységére jellemzően a dicsőséget nem saját magának, hanem a klubjának tulajdonította. 

Az évek előrehaladtával szépen lassan átírta a rekordokat jegyző fejezeteket a klub almanachjában. Még a másodosztályban szerzett huszonkét találatával átadta a múltnak Raffaelle Cerbone egy idényben elért 20-as klubcsúcsát, 2012 februárjában már száz gólnál tartott sárga-kék mezben, két év elteltével pedig túl volt a négyszázadik tétmeccsén a Chievo színeiben. 2016. december 11-én egy Palermo elleni bajnoki gól jelentette a századik találatát a Serie A-ban, amit, mondani sem kell, soha egy Chievo-futballista nem ért el előtte. Tekintve, hogy a csapat szinte minden szezonban a kiesés ellen küzdött, igencsak kalaplengetést érdemlő teljesítmény ez a kapitánytól. 

Négy gól a búcsú

2018 nyarán kezdett neki pályafutása utolsó, tizenhetedik veronai felkészülési időszakának. Az idényt pontlevonással indító egyesülettől bravúrnak számított volna a bentmaradás, ami végül nem is jött össze. A mérkőzéseket többnyire a cserepadról szemlélő negyvenesztendős Signor Chievo tizenkilenc alkalommal azért így is pályára került, négy gólt tudott betenni a közösbe. 

Játékstílusát tekintve amolyan tipikus második csatárként egy fizikailag domináns center mellett/mögött érezte magát a legjobban. Agilis, sokat mozgó támadóként remekül vette észre az üres területeket, besegített a védekezésben és vész esetén a szélre is ki lehetett pakolni. Viszonylag alacsony termete ellenére a levegőben is megvolt a jelenléte, mivel súlypontemelkedése kiemelkedőnek számított. 

A búcsú tehát, ha úgy vesszük, dicstelenre sikerült. Viszont Pellissier és a Chievo közötti kapcsolatnak közel sem jelentette a végét. „Campedelli elnök úr lehetővé tette számomra, hogy én döntsek a karrierem végéről, de mindig megújította a szerződésemet. Most úgy érzem, itt az ideje a visszavonulásnak. Rengeteg gólt szereztem pályafutásom során, ami nyilván lehetett volna több is, de a legfontosabb célomat elértem azzal, hogy viselhettem a nemzeti csapat mezét. Sose voltam egy fenomén, de keményen dolgoztam és sokat fejlődtem. Szinte biztosan nem játszom negyvenéves koromig, ha egy Chievónál nagyobb klubba kerülök. Nem panaszkodok és semmit sem bánok: boldog vagyok, amiért itt töltöttem a fél életem” – mondta utolsó mérkőzését követően a szurkolók jóvoltából igen megható búcsúztatásban részesült klubikon. Természetesen nem tud és nem is akar elszakadni élete csapatától, hiszen nyártól sportigazgatóként szolgálja tovább a Chievót, amely visszavonultatta a 31-es számú mezét. Ha valaki, ő megérdemelte.

Érdekes

Sergio Pellissier

 

Született: 1979. április 12., Aosta
Magasság: 1,75 m
Testsúly: 76 kg
Klubjai (bajnoki mérkőzés/gól): 
1996–1998 Torino (1/0), 
1998–2000 Varese (53/9), 
2000–2002 SPAL (44/17), 
2002–2019 Chievo (496/134)
Válogatottság: 1/1 (2009)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?