Kawhi Leonard mesebeli comebackje

Kawhi Leonard

Autómosóból az aranygyűrűig, majd a padlóról az újabb aranygyűrűig. Kawhi Leonard, az észak-amerikai profi kosárlabdaliga torontói bajnokcsapatának ásza, a finálé legértékesebb játékosa valószerűtlen fordulatokat produkált eddigi pályafutása során.

Mindene volt az apja, akivel számtalan műszakot húztak le együtt késő éjjelig a saját autómosójukban. Amikor 16 évesen azzal hívták fel, hogy két rivális banda tűzpárbajában a példakép édesapja elhunyt, nem zuhant össze, és minimális időre sem keveredett rossz társaságba, ami a kaliforniai Comptonban ritkaságnak számított. Helyette őrülten belevetette magát a kosáredzésekbe, a legenda szerint gimnáziumi edzője nemegyszer könyörgött neki, hogy menjenek már haza...

A nagy munkabírás az NBA-ban is ugyanúgy jellemző maradt rá. Amikor két egyetemi év után megérkezett San Antonióba (elcserélték az Indiánával), remekül védekezett, de pocsékol dobott. Chip Engelland, a tengerentúl egyik legtöbbre tartott dobóedzője olyan programot dolgozott ki Leonardnak, ami Kobe Bryant mozdulataira építve rettegett pontgyárossá (is) tette őt. Az eredmény nem váratott magára sokáig: harmadik évében bajnoki aranygyűrűt szerzett a Spursszel, ő lett a döntő legértékesebb játékosa és a szezon legjobb védekezője is.

Pontátlaga minden újabb szezonban nőtt (16,5; 21,2; 25,5), ötéves, 90 millió dolláros szerződésével „papíron is” a legjobbak közé emelkedett – hogy teljesen váratlanul leáldozzon a csillaga.

A 2017/18-as idény előszezonját combsérülés miatt kihagyta. Végül csak decemberben lépett pályára először, de kilenc meccs után a válla miatt újabb szünet következett. S mikor visszatérhetett volna, újra a combját fájlalta, A Spurs orvosi stábja szerint már játszhatott volna, ő azonban másodvéleményt kért, ami az ínsejtjei abnormális működését állapította meg. Az újabb legenda szerint csapattársai – olyan nagy nevek, mint Manú Ginobili vagy Tony Parker – próbálták meggyőzni, hogy újra játsszon. Hiába, Leonard Los Angelesbe szeretett volna távozni.

Ehhez képest a Toronto kockáztatta meg a leigazolását, feláldozva a városban szentként tisztelt DeMar DeRosent is. Leonard pedig odapakolt egy 30 és fél pontos meccsenkénti karriercsúcsot, az NBA történetének első olyan dudaszós kosarát, amely sorsdöntő hetedik meccset fejezett be (öt gyűrűn megpattanás után, a Philadelphia ellen a playoff második körében). És természetesen a bajnoki aranygyűrűt, amely még sosem került eddig Kanadába. Abba a Kanadába, amely hokiőrült, és amely lakosságának 56%-a nézte a Raptors döntőit...

„Úgy akartam visszatérni, hogy képes legyek győzni. Mindenki tudja, hogyan néztek rám az emberek egy éve, de én bíztam magamban. Most pedig örülök, hogy kifizetődött a kemény munka” – mondta Leonard, aki Karem Abdul-Jabbar és LeBron James után csak a harmadik kosaras, aki két különböző klubban is kiérdemelte az MVP-címet a fináléban.

És mivel július 1-jén szabadügynökké válik, egy harmadik egyesület is kezdheti dörzsölni a tenyerét – hacsak nem következik egy újabb fordulat...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?