Keresik a Duna-alagút átépítőjét

Vajkalagút
Vajka/ Keszölcés |

Ha minden a tervek szerint halad, 2022-ben száraz lábbal kelhetünk át a Duna felvízcsatornája alatt.

Három éven belül megnyithatják a személy forgalom előtt a Duna felvízcsatornája alatt vezető alagutakat. A Vízgazdálkodási Építőválalat (VV) a héten meghirdeti a közbeszerzési pályázatot a kivitelező kiválasztására.

Már évekkel korábban felmerült, hogy közlekedésre is használhatnák a felvízcsatorna alatt húzódó alagutakat, amelyeket a szivárgó víz felfogására és a Duna-ágak vízpótlására építettek. Több hatástanulmány is alátámasztotta, hogy felesleges az öt alagút, három is megfelelően ellátná ezt a funkciót. A fennmaradó két csatornát pedig közútként használhatnák. Az egyik alagútban váltakozva haladnának a személyautók, lámpákkal irányítanák a forgalmat. A másik csatornát a gyalogosok és a kerékpárosok használhatnák. A VV áprilisban megkapta az alagutak járhatóvá tételéhez szükséges elvi építési engedélyt. Daniel Kvocera a VV vezérigazgatója tegnap a Vajka és Nagybodak között, a csatornáknál megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a napokban kiírják a közbeszerzési pályázatot és elkezdődik a vagyonrendezés. Az alagutakhoz ugyanis bekötőutakat is építenek, ám előbb fel kell vásárolni az alattuk lévő telkeket. Sólymos László környezetvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az alagút egy állandó megoldást kínál a két part közötti közeledésre a Kis-Csallóköz – Nagybodak, Vajka és Doborgaz – lakóinak, amely a jelenlegi komppal ellentétben nem függ a vízállástól, sem az időjárástól.

Kvocera közölte, hogy az előkészítés során a szakembereik együttműködtek az érintett önkormányzatokkal, a tervezőmérnökökkel és a Szlovák Műszaki Egyetem munkatársival. A kockázatok elemzése után megerősítették, hogy megvalósítható és biztonságos a terv. A projekt véleményezése során az önkormányzatok arra is rámutattak, hogy tűzoltó- és mentőautó sem fér be az alagútba. Stella Ištvánfyová a vezérigazgató irodavezetője korábban lapunknak azt mondta, hogy az elvi építési engedélyhez szükséges dokumentációban számoltak a tűzoltóknak kijelölt területtel. A belügyminisztérium és az Országos Tűzoltó- és Mentőszolgálat szerint is gondoskodni kell a bevetéshez szükséges felszerelésről. Kvocera most azt mondta, hogy a tárgyalások során kiderült, nem szükséges a mentő- és tűzoltókocsik állandó jelenléte, de az országos igazgatóság feltételként szabta meg a gyors bevetés megvalósíthatóságágát. A meglévő állomásokról hat percen belül kiérkezhetnek a tűzoltók és a mentők az alagúthoz. Az állomások megfelelő felszerelését a projekt költségvetéséből fedezik. A félvízcsatorna 4. kilométerénél található, közel fél kilométer hosszú alagút átalakításának és a hozzá tartozó bekötőutak építésének költségvetése 25 millió euró. A közbeszerzés során azonban változhat az összeg. A tervek szerint már jövőre elkezdhetik az építkezést. A környezetvédelmi miniszter közölte, hogy a félvízcsatorna hajóforgalmát nem korlátozza majd a munka.

Ha elkészül az alagút, feleslegessé válik a Vajka és Keszölcés között közlekedő kompjárat.

„A jövőben tulajdonképpen feleslegessé válik a komp és inkább kiegészítő szolgáltatást nyújt majd. A tervek szerint a önkormányzatok és a lakosok speciális kérései alapján használhatnák a kompot” - nyilatkozta Kvocera hozzátéve, hogy  az állam és a VV közötti szerződésben a személyszállítás szerepel.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?