Gyakrabban kellene bárányhúst fogyasztanunk

Pozsony |

A szlovákiai családok étlapján továbbra is csak elvétve szerepel bárányhús, 
az egy főre jutó éves fogyasztás alig 0,16 kilogramm, növekvő tendenciát mutat ezzel szemben a juhtej előállítása. Ez utóbbi Szlovákia uniós csatlakozása óta most a legmagasabb.

„Szlovákiának hatalmas tartalékai vannak a juhtenyésztéssel kapcsolatban. Az országban mintegy 340 ezer juhot tenyésztenek. Az ágazat nem csupán a juhtúrót és a bárányhúst jelenti, hanem a fűterületek lelegeltetését, és a környezeti tényezők javítását is” – hangsúlyozta Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter. A juhtenyésztés szempontjából Besztercebánya megye a listavezető, 105 ezres állatállománnyal. A besztercebányaiakat a zsolnaiak követik a sorban 84,5 ezer egyeddel, az eperjesiek a harmadikok, 70 ezres juhállománnyal. A legkevesebb juhot Nagyszombat megyében tenyésztik, alig 2,5 ezret. A járások mezőnyében Rimaszombat vezet, ott mintegy 25 ezer juhot tenyésztenek.

A szlovákiai juhtenyésztés több problémával is küszködik. Az egyik az alacsony értékesítési ár, gondot okoz azonban a csekély hazai kereslet is, amit tetéz az egyre nagyobb méreteket öltő behozatal.

„Kevesen tudatosítják Szlovákiában, hogy a bárányhús milyen egészséges, kár, hogy csak elenyésző mennyiséget fogyaszt belőle a lakosság. Jobban kellene figyelni a fogyasztás növelésére”

– erősítette meg Vladimír Machalík, a földművelésügyi tárca sajtóosztályának a munkatársa.

Nem csupán a bárányhússal vannak gondok, hiszen juhtúróból is kevés fogy. Ez utóbbiból éves átlagban mintegy 4 ezer tonnát állítanak elő, miközben egy-egy lakosra átlagosan 0,6 kilogrammnyi éves fogyasztás jut. Ezt a mennyiséget lényegében 2,3 liter juhtejből lehet előállítani. Szlovákiában tavaly 13,5 ezer tonna juhtejet állítottak elő, ami a legmagasabb mutató az ország 2004-es uniós csatlakozása óta. (sb)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?