Az új BMW X7-tel a rengetegben

BMW X7
Budapest |

Ritkán van lehetőség az első tesztvezetések során napokon át próbálni egy autót, rendszerint pár száz kilométer és néhány óra marad az ismerkedésre. Ezért sem lehetett nemet mondani a BMW meghívására, az új X7-et és a felújított hetes sorozatot három napon át próbáltuk útban Budapestről Nagyszebenbe. 

Nem véletlenül döntött úgy a BMW, hogy két új modelljének bemutatójára nagyszabású rendezvényt szervez. A konszern legnagyobb szabadidő-terepjáróját (SUV), az X7, valamint a legelőkelőbb limuzinját, tehát a hetes sorozat, hosszú utak leküzdésére fejlesztették ki. A több ezer kilométeres tesztútvonal Varsóban kezdődött, s Thessalonikiban ért véget, az újságírók két-három naponként váltakoztak, ránk jutott a Budapest–Nagyszeben szakasz.

Hétszemélyes kényelem

Az X7 valóban hatalmas autó, bár el kell ismernem, hogy élőben nekem kisebbnek tűnt, mint a képeken, de még így is bámulatos a megjelenése. Teljesen mindegy, hol álltunk meg, az autót tátott szájjal nézte mindenki. A járgány több mint öt méter hosszú, szélessége pedig 3105 mm. Egyeseknek úgy tűnhet, hogy a megemelt hetes sorozatról van szó, én inkább a hízókúrán átesett X5-höz hasonlítanám. Hihetetlenül sok teret kínál, az elülső üléseken, a második sorban é a harmadik üléssorban is – igen, a járgány hétszemélyes. A 6. és a 7. ülés felhajtása után persze minimálisra csökken a csomagtér, két kézipoggyász viszont így is probléma nélkül elfér a csomagtartóban. A hétszemélyes változatnál 327 literes csomagtér áll a rendelkezésre, a harmadik üléssor lehajtása után a tér 750 literesre bővül. 
A harmadik sorban a hely az átlagon felüliek közé tartozik, hosszabb utakon viszont itt is legfeljebb kisgyermekek bírnák ki. A be- és kiszállást a harmadik sorba jelentősen könnyítik a második sorban levő ülések, melyeket gombnyomással könnyedén előre lehet tolni. A harmadik sorban utazóknak egyébként saját tetőablak, klímavezérlés és ülésfűtés is a rendelkezésükre áll – ez csak jelzi, milyen luxuskategóriáról beszélünk. Az utastér kivitelezése lélegzetelállító. A BMW-től mindig is tökéletességhez voltunk szokva, ám ez még ennek is a csúcsa. Tökéletes kivitelezés, bőr kárpitozás, a műszerfal néhány vezérlőgombja vagy a váltókar csiszolt üvegből is rendelkezésre áll. 

Galéria

A legerősebb dízel

A tesztútra az M50d jelölésű motorral ellátott változatot választottam, amely a három motorból álló kínálat csúcsát képezi. Mivel Európában az X7 esetében nem lesz elérhető a nyolchengeres motor, az egyetlen benzinmotor az xDrive40i 250 kW (350 LE). A gyengébb dízel 195 kW (265 LE) teljesítménnyel rendelkezik, a tesztelt erősebb változatnál a teljesítmény 294 kW és kerek 400 lóerő volt, ami önmagáért beszél. Ez az a motor, amellyel a közel 2,4 tonnás autó csodákra képes, hihetetlen energiával rendelkezik, s ha mindez párosul a hatalmas járgánnyal, az embernek olyan érzése van, mintha tankot vezetne. Méretei és a magasabb súlypont ellenére nagyon jól fekszik az úton, s a kanyarokban sem dülöngél, így igazi élmény vezetni. 
Budapesttől Romániáig aránylag gyorsan eltelt az út, még akkor is, ha a román határig vezető útvonal jelentős része felújítás alatt áll, így sok a forgalomkorlátozás. Ez volt mindenesetre az út unalmasabbik része. A magyar–román határátkelőn meglepetésemre gyorsan átjutottunk. Bár Románia uniós tagállam, nem része a schengeni határmentes övezetnek, így a határellenőrzést, amelytől már elszoktunk, abszolválni kell. Romániában már valamivel rosszabbak voltak az utak, főleg Nagyváradtól Marosvásárhelyig, s érezni lehetett, hogy a 22 collos kerekek inkább a német sztrádákra valók. 
Noha Romániában a szervezők főként az utak minőségére figyelmeztettek, szerintem sokkal inkább a sofőrökre kell ügyelni. A románok, s különösen a román kamionsofőrök, egyszerűen ámokfutók. Különösen szeretnek tilosban, lakott területen, ahol 50 km/óra az előírt sebesség, 100 km/órás tempóban előzni. Az utaktól pedig végképp nem kell félni, a főutak többségét ugyanis a románok az uniós alapokból már felújították, gondjaink ezért legfeljebb olyankor lehetnek, ha valamilyen mellékútra kell letérnünk. Sőt, a románok sok esetben megelőzték a jelent is, hiszen míg például a navigáció Nagyvárad és Marosvásárhely között autópályára küldött minket, csak a helyszínen derült ki, hogy a sztrádának csupán egy része kész.

Termetes alternatíva

Az X7 egy hatalmas, luxuskategóriás családi hétszemélyes járgány. Tény, hogy menettulajdonságaiban nem közelíti meg a hetes sorozat aktuális változatát, még így is érdekes alternatíva lehet azoknak, akik a limuzin helyett valami mást keresnek. A járgány Szlovákiában alapáron nem egész 85 ezer euróért elérhető. A hetes sorozatra visszatérünk a közeljövőben mellékletünkben. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?