Október végére csúszik a Bond-film forgatásának befejezése

Daniel Craig

A főgonoszt alakító Rami Malek más kötelezettségei és Daniel Craig sérülése miatt újabb csúszást szenved a 25. James Bond-film forgatása, amely szeptember helyett október végén, novemberben fejeződhet be – adta hírül a The Sun.

Három hete bokasérülés miatt meg kellett operálni Daniel Craiget, aki a jamaicai forgatáson szenvedett balesetet. A hivatalos James Bond Twitter-oldal szerint a színész csak egy kisebb műtéten esett át.

Ennek ellenére fejfájást okoz a producereknek az, hogy nem találnak időpontot Malik és Craig közös forgatására, ráadásul egy hete három robbanás is történt a Pinewood stúdióban, amikor rosszul sült el egy kaszkadőrökkel forgatott jelenet, és a személyzet egyik tagja megsérült.

„A film forgatását szeptemberben be kellene fejezni, de a stábot és a szereplőket arról tájékoztatták, hogy ez október végére, esetleg november elejére csúszik Daniel sérülése és a díszlet megrongálódása miatt. És még keresniük kell időpontot arra is, hogy Daniel és Rami közösen forgasson. Nem létezhet olyan Bond-film, ahol a 007-es ügynök nem áll szemtől szemben a főgonosszal” – idézte forrását a lap. Már a forgatás is késéssel indult, mert át kellett írni a forgatókönyvet, és új rendezőt kellett keresni, amikor Danny Boyle távozott.

A továbbra is cím nélküli filmben az 51 éves Craig ötödször játssza el a 007-es brit titkos ügynököt. A bemutatót 2020. április 3-ára tervezik 2019 októbere helyett. A Bond-filmsorozat utóbbi epizódjai világszerte nagy kasszasikert arattak: a Sam Mendes rendezésében készült és 2012-ben bemutatott Skyfallra több mint egymilliárd dollárért váltottak jegyet a nézők, a 2015-ös Spectre – A Fantom visszatér című epizódra pedig 880 millió dollárért. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?