Pellegrini a kormányhivatalban találkozott Tuskkal

pp
Pozsony |

Peter Pellegrini kormányfő pénteken találkozott Pozsonyban, a kormányhivatalban Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével. Erről a kormányhivatal tájékoztatta a TASR hírügynökséget.

 A visegrádi négyek (V4) kormányfői csütörtökön Budapesten tárgyaltak egy informális találkozó keretében. A fő téma az volt, hogy a közép-európai vezetők kiket jelölnének a legmagasabb uniós posztokra. A V4 ugyanis közös álláspontot akar képviselni a brüsszeli csúcstalálkozón, melyre június 20-21. között kerül sor. Andrej Babiš cseh kormányfő a találkozó után kijelentette: a V4-nek nincs konkrét jelöltje az Európai Bizottság (EB) élére.

Havasi Bertalan, a magyar miniszterelnök sajtófőnöke elmondta: a kormányfők a csütörtöki egyeztetésen megállapodtak abban, hogy a jövő heti uniós csúcstalálkozón a V4-ek közös álláspontot fognak képviselni, mind a személyi-vezetői, mind a tartalmi ügyek tekintetében. „A visegrádi országok olyan jelölteket támogatnak az Európai Unió vezető tisztségeire, akik megfelelő tapasztalattal és felkészültséggel rendelkeznek, és akik tisztelik a közép-európai népeket, valamint a V4-együttműködést. Kifejezett elvárás tehát velük szemben, hogy a közös európai döntések meghozatalakor mindig vegyék figyelembe a közép-európai szempontokat és érdekeket is” – összegezte Havasi a találkozó eredményeit.

Május végén került nyilvánosságra az az információ, miszerint a V4 közös jelöltje az EU egyik magas posztjára Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság energiaunióért felelős alelnökeke lesz. Babiš később cáfolta ezt az értesülést. Pellegrini azt mondta, hogy Šefčovič csak az egyik jelölt, akinek a jelölését az Európai Bizottság élére támogatják a V4-tagállamok. 

Bizottságielnök-jelölteket az egyes tagállamok vezetői javasolhatnak, az európai parlamenti választások eredményének figyelembe vételével. A javaslatokról az Európai Parlament dönt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?