Eltörölnék a házasságkötés utáni névváltoztatással kapcsolatos illetéket

A házasságot választotta a börtön helyett
Pozsony |

A kezelési költségekről szóló törvénymódosítás értelmében ingyenessé tennék az új okmányok kiadását a házasságkötés utáni névváltoztatást követően. A kormány egyetért Juraj Blanár és Robert Fico (mindketten Smer-SD) parlamenti képviselő javaslatával.

„A törvénymódosítás célja, hogy támogassa a hagyományos családmodellt és könnyítsen a friss házasok helyzetén, ezért eltörli a kezelési költségeket és a díjkötelezettségeket (a nevek bejegyzése a cégjegyzékbe), amelyek közvetlenül összefüggenek a házasságkötéssel és azt követő névváltoztatással” – magyarázták a Smer-SD képviselői.

Ingyenesen adják majd ki az okmányokat a házasságkötést követően, és a cégjegyzékbe is díjmentesen tüntetik fel az adatokat.

A képviselők emlékeztetnek, hogy a személyi igazolvány kiadásáért jelenleg 4,50-et, az útlevélért pedig 33 eurót kell fizetni. A jogosítvány és a nemzetközi jogosítvány kiváltásának illetéke 6,50.  A vállalkozással kapcsolatos módosítások bejegyzéséért 3 eurót kell fizetni. A jelenlegi törvény más díjakat is említ.

Ladislav Kamenický (Smer-SD) pénzügyminiszter a kormányülést követően azt nyilatkozta, ez az intézkedés nem lesz különösebb hatással az állami költségvetésre. „Arról van szó, hogy ha egy nő az esküvő után szeretné megváltoztatni a vezetéknevét, akkor minden ezzel járó költséget elengednek, például a személyigazolványban vagy a jogosítványban feltüntetett adatok módosításáért sem kell fizetni” – közölte Kamenický. Véleménye szerint az emberek értékelni fogják ezt a változtatást.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?