Svájci-olasz együttműködés az egyházkarcsai ipari parkban

schindler
Egyházkarcsa |

Tavaly nyáron rakták le az új, 28 ezer négyzetméteres csarnok alapkövét, és ma már 40 százalékos kapacitással üzemel a logisztikai központ, amelyet tegnap ünnepélyesen megnyitottak. Idén újabb beruházások várhatók és körforgalom épül a 63-as elsőrendű főúton.

Gódány László polgármester szerint a közeljövőben több száz új munkahelyet alakítanak ki az ipari parkban.

„Örülök annak, hogy a beruházóknak köszönhetően jelentősen javíthatjuk az itt élők életszínvonalát“ - fogalmazott Gódány.

Csicsai Gábor a földművelésügyi minisztérium államtitkára elmondta, hogy néhány évtizede még szőlőültetvény volt az ipari park helyén, de az utóbbi évek sikerei bebizonyították, hogy jó döntés volt ipari zónává alakítani a területet. Sabine Siméon a Schindler igazgatója közölte, hogy a világ 176 országát és az európai piac 45 százalékát látják majd el az egyházkarcsai logisztikai központból. 

„A Schindler bízik Szlovákia gazdaságában“ - szögezte le a lifteket és mozgólépcsőket gyártó világcég igazgatója.

Gabriele Meucci Olaszország szlovákiai nagykövete méltatta a gazdasági együttműködést és kiemelte az olasz vállalatok dinamikus szlovákiai fejlődését. Az olasz gazdaság egyik meghatározó szereplőjének számító Bracchinak Léván is van egy logisztikai központja.

„Szlovákiában a szigorúbb szabályokkal találkoztunk, mint más európai országokban“ - fogalmazott Lorenzo Annoni a Bracchi vezetője.

A két nagyvállalat évtizedek óta együttműködik, a tervek szerint évente 40 ezer felvonót exportálnak majd a logisztikai központból. Siméon és Annoni is hangsúlyozta a kormány, az illetékes minisztériumok, valamint a helyi önkormányzat támogatásának fontosságát.

Idén további beruházások is megvalósulnak az ipari parkban. Megnyílik az népszerű pékárukat gyártó görög Chipita élelmiszeripari nagyvállalat üzeme, ahol mintegy 700 munkahelyet alakítanak ki, háromnegyedét nőknek. Az üzemben évente több ezer tonna alapanyagot használnak majd fel, dél-szlovákiai beszállítóktól. Ezen kívül egy német és egy ausztriai nagyvállalatot is várnak, valamint 30 férőhelyes tehergépkocsi-parkolót is építenek és Toyota-szalont nyitnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?