Egész nyáron jó lesz ránézni a táblázatra

magyar öröm

A magyar labdarúgó-válogatott teljesen megérdemelten vezeti az Eb-selejtezőcsoportját. A walesiek elleni katartikus, 1:0-s siker után egész nyáron jó lesz ránézni a táblázatra.

Egy év alatt óriási fejlődésen ment keresztül a magyar labdarúgó-válogatott, miközben a magyar futball nagy általánosságban nem lett jobb. A nemzeti csapat jó eredményei és szervezett játéka mögött egyértelműen az új szövetségi kapitányt, Marco Rossit kell keresni.

Az olasz szakvezető ugyan kedden nem ülhetett le a kispadra, segítője, Cosimo Ignuscio helyettesítette, de minden lehetséges forgatókönyvre felkészítette csapatát és a szakmai stábot is. „Tudtuk, hogy nem lesz könnyű, mert jó fizikumú, jó állóképességű ellenféllel találkoztunk – mondta a meccs utáni értékelésében Ignuscio. – Ha hiányzik a vezetőedző, nincs könnyű dolga a kispadnak, de annál nagyobb figyelmet fordítottunk a felkészülésre. Különféle forgatókönyveket készítettünk, ezeket gyakoroltuk, hogy tudjunk reagálni a meccs fordulataira. Ez azért is volt fontos, mert meccs közben sem kommunikálhattunk Marcóval.”

Ez már a második mérkőzés volt, ahol Ignuscio ült a kispadon, mert Rossi még tavaly a Nemzetek Ligájában kapott hárommérkőzéses eltiltást, miután Görögországban kiküldték a lelátóra. Ebből egy meccset letöltött az észtek ellen, egyet elengedtek, egyet pedig feltételesre változtattak – ez lépett életbe azután, hogy Rossit Azerbajdzsánban is elküldték a kispadról.

Ignuscio megjegyezte, azzal cukkolta a lefújás után Rossit, láthatja, őrá van itt szükség. Ez a fajta tréfálkozás teljesen belefér, a két szakember nagyon régóta ismeri egymást, hasonló az elképzelésük a futballról, és félszavakból is értik egymást, ami az ilyen helyzetekben is óriási előny lehet.

A másodedző talán egy percre sem ült le a 90 perc alatt, az oldalvonal mellől folyamatosan irányította a magyarokat. Szemmel látható a kispad és a pálya szimbiózisa, a kölcsönös bizalom jó adag pluszt jelent a magyar válogatott számára.

A papíron erősebb walesiek ellen a magyarok nemhogy nem játszottak alárendelt szerepet, de az első félidőben sokkal veszélyesebben futballoztak. Dzsudzsák Balázsra időről időre bírálatcunami zúdul a szurkolók részéről, de a csapatkapitány most is megmutatta, miért nem lehet kihagyni a kezdőből – az első játékrészben gyakorlatilag minden veszélyes helyzet, akció tőle indult ki. A pontrúgások mellett mezőnyben is voltak jó indításai.

Szalai Ádámot is divat kritizálni azért, hogy kevés labdát tart meg vagy fejel le a társaknak. A Hoffenheim csatára azonban a walesiek ellen is nagyon hasznosan játszott, végighajtotta a meccset, a gól előtti pillanatokban is kulcsember volt, ráncigálták a tizenhatosban, de harcolt a labdáért, amely végül Pátkai elé pattant.

A Vidi védekező középpályása a horvátok elleni meccshez hasonlóan most is hőssé vált, pedig volt idő, amikor már leírták a válogatottban.

Akkor már lehetett volna akár 2:0 is, mert Baráth Botond fejese után Allen vélhetően a vonal mögül kanalazta már ki a labdát.

Pátkai találata talán azért is volt annyira katartikus, mert nem a szerencséből fakadt, hanem a játék képe alapján teljesen megérdemelt volt. A magyarok végigbrusztolták a meccset, aktívak voltak, nyoma sem volt a játékukban megilletődöttségnek (Szoboszlait külön élmény volt nézni, voltak pimasz megoldásai, miközben elképesztő alázattal játszott), és bár valószínűleg másképp alakult volna a mérkőzés, ha Bale belövi a ziccerét, a látottak alapján abszolút jogos, hogy otthon maradt a három pont.

Ryan Giggs, a walesiek szövetségi kapitánya fancsali képpel ült a sajtótájékoztatón, többször is elmondta, ezen a szinten ez kevés, az első félidőben lassú volt a csapata tempója, a másodikban pedig kimaradtak a helyzetek.

A júniusi időpont sem kedvezett a szigetországiaknak, Giggs (akiről viccesen megjegyezte egy drukker, veszteni jár Magyarországra, emlékezzünk csak Koplárovics góljára az MU ellen) fel is hívta rá a figyelmet, hogy öt hete véget ért a bajnokság, ez okozhatta többek között Bale halványabb játékát is – de leegyszerűsítő lenne kijelenteni, hogy az előző Eb elődöntőse a kora nyári terminus miatt kapott ki. Korábban a magyarok is megégették magukat párszor júniusban (elég csak Andorrára gondolni), most viszont két meccsből hat pontot zsebeltek be, és megérdemelten vezetik a csoportot.

Nem csoda, hogy Cosimo Ignusciót taps fogadta a sajtótájékoztatón, Marco Rossit pedig üdvrivalgás az öltözőben. A táblázatra egész nyáron jó lesz ránézni, és az sem tűnik elérhetetlen ábrándnak, hogy ősszel is folytatódhat a sikerszéria.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?