A legjobb teljesítményű repcehibridek Szőgyénben

A legfrissebb újdonságait és repcekínálata legjavát is felsorakoztatta a KWS Szőgyénben május 21-én. A bemutatóra az egész nap folyamán érkeztek érdeklődők.

A szőgyéni bemutatón 5 jól ismert hibridet szemrevételezhettek a jelenlévők, emellett két újdonság is bemutatkozott, amelyeket még csak most tesztelnek a szlovákiai körülmények között. „Nagyon jó fajtákat tudunk kínálni a termelőknek, a legtöbben mégis az UMBERTO KWS hibridet keresik. Tavaly teljesen kifogytunk a kínálatból, helyette a CRISTIANO KWS-t ajánlottuk a gazdáknak, mert ez az a hibrid, amely a leginkább hasonlít az UMBERTO KWS tulajdonságaira, és tavaly kiváló eredményeket mutatott” – magyarázta Kovács Tamás mérnök, a KWS területi képviselője, aki még hozzátette, idén is óriási az érdeklődés az említett hibrid iránt, valószínűleg átveszi az eladási lista első helyét a cég kínálatában.

Az UMBERTO KWS-ről érdemes tudni, hogy az SPZO össz-szlovákiai kísérleteiben tavaly a legnagyobb teljesítményű hibridnek számított az „A” választékban 4,93 t/ha átlaggal. Ez 170 kg/ha-ral több volt a második legjobb hibridnél a szegmensben. A független kísérletekben, amelyet az AGRADA végzett, tavaly kontrollfajtává választották az idei évre. Az UMBERTO KWS a cég kísérleteiben 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban is a legjobban teljesítő hibridnek számított. „Más országokban, így Lengyelországban, Csehországban, Magyarországon, de Szerbiában, Romániában, Horvátországban és Litvániában is kiválóan szerepelt. Ez azt is bizonyítja, hogy nagyon jól adaptálódik a környezetéhez. Viszont azt is tudni kell, hogy az intenzív körülményeket meghálálja” – mondta Kovács Tamás. A közepesen kései hibrid rendelkezik az RLM 3 és RLM 7 génnel, amelynek köszönhetően ellenállóbb a betegségekkel és a magok kipergésével szemben.

A CRISTIANO KWS nagyon hasonlít az említett társához, de érdemes még kiemelni fagyálló képességét, illetve azt is, hogy az egyik legellenállóbb hibrid a KWS portfóliójában a fómával szemben.

A SERGIO KWS közepesen korai, jó egészégi állapottal rendelkező, stabilan magas hozamokat biztosító hibrid a szlovákiai viszonyok mellett. A GORDON KWS jól teljesít szárazabb évjáratban is, a „B” választékban 2015-ben az SPZO kísérleteiben a legnagyobb teljesítményű hibridnek számított, előtte pedig Magyarországon két egymást követő évben is a legjobban teljesítő hibridnek kiáltották ki.

Magas hozamok, jó fagytűrő képesség és rugalmasság jellemzi az ALVARO KWS-t, Lengyelországban 2017-ben 66 konkurenst utasított maga mögé a posztregisztrációs kísérletek során.

 

A HYBRIROCK egy nagyon közkedvelt, 2015-től 2018-ig a legnagyobb területen termesztett hibrid volt Magyarországon. Nagyon jó az évközti stabilitása.

Kovács Tamás még elmondta, a repce szemrevételezése során Szlovákia különböző területein nem tapasztaltak komolyabb gondokat, az eső még időben megérkezett, de az esős időszak beköszöntével azért még lehet számítani a betegségek és kártevők, így például a szklerotínia megjelenésére. Érdemes ezért odafigyelni a repcére.

-er

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?