Zavar az irodalmi erőtérben

szm
Pozsony |

Tiltakozást váltott ki a Szlovákiai Magyar Írók Társaságában (SZMÍT), hogy a szervezet elnöke egy szándéknyilatkozatot írt alá a magyar kormány irodalmi erőközpontjával. Az ügy az etikai bizottság elé került.

A SZMÍT választmányának tiltakozása ellenére, a szervezet elnöke, Hodossy Gyula együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Demeter Szilárd irányította Petőfi Irodalmi Múzeummal (PIM). Az írók attól tartanak, hogy a magyar kormány ideológiai befolyása alá vonja a szlovákiai magyar irodalmat. Hodossy szerint ettől nem kell tartani.

A múlt hónapban a SZMÍT választmányi ülésén merült fel a PIM-mel való együttműködés témája. A választmány tagjai aztán június 3-án kapták kézhez a megállapodás szövegét. A dokumentum aláírását a SZMÍT héttagú választmányából öten kétségeiket fejezték ki a dokumentum aláírásával kapcsolatban. Az elnök ennek ellenére, alig egy nappal a megállapodás tervezetének ismertetése után alá is írta. A PIM a megállapodás megkötését június 4-ére időzítette, amelyet a magyar kormány 2010-ben a nemzeti összetartozás emléknapjának nyilvánított. 
A dokumentumot Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában írták alá, az eseményen Orbán Viktor magyar kormányfő is jelen volt.

Szászi Zoltán költő, a SZMÍT választmányi tagja, a megállapodás egyik ellenzője etikai eljárás indítását kérte Hodossy ellen. Szászi szerint az elnök túllépett hatáskörén, hiszen a szervezet alapszabálya szerint Hodossynak ügyvezetői szinten aláírási és rendelkezési joga van, stratégiai kérdésekben azonban a választmány jóváhagyása nélkül nem dönthet. Az etikai bizottság jelenleg vizsgálja az ügyet, ha a testület megállapítja, hogy az elnök ebben az esetben alapszabály-ellenesen járt el, akkor érvénytelen az aláírása a dokumentumon. Szászi attól tart, hogy a Demeter által nemzeti jelentőségű erőközpontnak nevezett PIM és a most alakuló Petőfi Irodalmi Ügynökség politikai érdekek mentén akarja befolyásolni a szlovákiai magyar irodalmat is.

Hodossy szerint azonban az általa aláírt dokumentum mindössze egy szándéknyilatkozat, de nem tudta megmondani, hogy milyen konkrét intézkedések következnek belőle. Ugyanakkor tagadta, hogy a megállapodás mögött politikai indíttatás állna. „Semminemű politikum nincs ebben” – mondta Hodossy, és hozzátette, a várható intézkedések között a pályázatok kiírására kell számítani. Hodossy szerint csak egy szándéknyilatkozatról van szó, amely a magyar irodalom népszerűsítéséről szól. Az elnök szerint az SZMÍT tagjai minden esetben eldönthetik, hogy élnek-e a kínálkozó lehetőségekkel. „Ez senkire semminemű kötelezettséget nem ró, viszont egy lehetőséget jelent azok számára, akik élni szeretnének ezzel” – mondta Hodossy, és hozzátette, a politikai befolyásolás veszélye nem valós. Orbán Viktornak a dokumentum aláírásakor való jelenléte pedig szerinte csak súlyt adott az eseménynek. Hodossy attól sem tart, hogy a magyar kormánnyal szemben kritikus írók nem részesülhetnek majd ezekben a lehetőségekben. „Hiszen ha lesz egy ösztöndíjpályázat, akkor annak lesz kuratóriuma” – mondta, és szerinte nincs szó arról, hogy bárkit is politikai alapon kirekesztenének. Hodossy a dokumentum aláírását azzal indokolta, a közgyűlés választotta meg őt. „A tagság többsége pedig úgy gondolta, együtt kell működni” – magyarázta a PIM-mel való megállapodás megkötését.

Szászi Zoltán költő, az SZMÍT választmányi tagja szerint a megállapodással az a legnagyobb probléma, hogy nem tartalmaz konkrétumokat. Emellett Szászi attól is tart, hogy a politika megpróbálja befolyásolni az irodalmat. „Vélhetően politikai érdekek mentén és nem biztos, hogy az irodalmi minőséget figyelembe véve próbálnak majd szlovákiai magyar irodalmi kánont teremteni” – fogalmazta meg aggodalmait Szászi.

„A magyar irodalom Kárpát-medencei erőinek egybegyűjtése céljából jelen megállapodás aláírói együttműködnek abban, hogy a magyar irodalmat népszerűsítsék Közép- és Kelet-Európában, valamint a balkáni régióban” – fogalmaz a dokumentum, amely a következőket is tartalmazza: „a Petőfi Irodalmi Múzeum által létrehozandó Petőfi Irodalmi Ügynökség munkáját hiánypótlónak tartjuk, segítjük abban, hogy minél szélesebb körben, minél több magyar olvasóhoz jussanak el kortárs magyar szerzők.” Azt, hogy az ügynökség egészen pontosan hogyan éri majd el céljait, az érintettek közül senki, még a dokumentumot aláíró Hodossy sem tudta megmondani. Kerestük a PIM-et is az ügyben, de lapzártánkig ott sem tudtak felvilágosítást adni.

Az új főigazgató, Demeter Szilárd által irányított, „erőközponttá” növelt PIM-nek az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) javaslata alapján jelentősen megemelték a költségvetéstét. 2019-ben a PIM rendelkezésére álló 2,9 milliárd forinthoz képest 2020-ban és 2021-ben is duplájára emelnék az intézményre költött összeget. A PIM tevékenységére 2020-ban 6,1 milliárd forintot, 2021-ben 5,8 milliárd forintot, 2022-ben pedig 5,4 milliárd forintot, a három évben összesen 17,3 milliárd forintot irányoznak elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?