20 játék nyárra

nnn

Míg a gyerekek alig várják, hogy elérkezzen a vakáció, addig a szülők többsége azon aggódik, miként is tudná jól megszervezni a nyári otthonlétet. Kényelmes megoldás lehet, hogy a gyerekeinket a televízió elé ültetve végezzük a dolgunkat, ám ennél sokkal szórakoztatóbb és jobb programokat is kínálhatunk nekik.

Jó, ha mindig előre betervezzük, hogy másnap, azon a héten mi mindent fogunk csinálni; így tudjuk magunkat a tervhez tartani, s a gyerek is izgalommal várhatja a másnapot. Ugyanakkor a nyár nemcsak a szórakozásra van. Vonjuk be a kisebbeket is a takarításba, a kinti munkákba, a befőzésbe, koruknak megfelelően tudnak segíteni. Ha elkészítjük a heti beosztást, abban legalább egy, de inkább két-három nap olyan legyen, amikor a munkán van a hangsúly. Ez nemcsak a felnőtteknek lehet segítség: a gyermek is megszokja, hogy vannak dolgok, amelyeket el kell végeznie, melyekért felelősséget kell vállalnia. De milyen programokat szervezzünk? Hogyan lehet változatos a nyár?

Esős időben vagy kánikulában

  •  Olvasás. Akár közös, akár egyéni, a lényeg, hogy jusson rá idő. Utána beszéljük meg, miről szólt a könyv, a mese; így a gyerek is fel tudja dolgozni, és értő olvasóvá válik.
  •  Puzzle. Ez leginkább türelemre és logikára nevel. Valljuk be: nemcsak a gyermekeknek lehet hasznos. Kezdjük kisebb képekkel, majd ha elég ügyesek vagyunk, jöhetnek a nagyobbak.
  •  Kifestő. A kifestők és foglalkoztató könyvek remekül lekötik a legtöbb gyerek figyelmét. Ha a mienk szeret színezni, de a matematikával gondjai vannak, olyan kifestőt válasszunk, amelyben egyszerű matematikai feladatok vannak. Így szórakozva gyakorol.
  •  Kézműveskedés. Fejleszti a finommotorikát. Sok szülő ódzkodik tőle, mondván, hogy nagy lesz utána a rendetlenség, és sokat kell takarítani, de ez ne legyen érv. A takarításba a gyerekek is besegíthetnek.
  •  Tánc és ének. Ezek se maradjanak ki. Ha már a gyereknek benn kell lennie, legalább mozogjon. Sokféle zenét hallgassunk, hogy a zenei ízlése minél sokrétűbb legyen.
  •  Dalszerzés. Ha már a zene az élete része, próbálkozzuk meg a dalszerzéssel is. Ez akkor megy a legjobban, ha valamilyen hangszert is tudunk használni. A dallam mellé jöhet a zeneszöveg – igazán izgalmas dolgok születhetnek belőle.
  •  Tanulás. Nem a hagyományos iskolai módszerre kell most gondolni. Legyünk kreatívak, és állítsunk össze feladatlapokat, amelyek segítségével gyermekünk ismételni tud. Jó, ha legalább két-három hetente játékosan tanulunk egy kicsit.
  •  Társasjáték. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt alkalmas. Azon túl, hogy összehozza a családot, a különböző korosztályokat, a logikus gondolkodást is segíti.
  •  Sütés. A kánikula idején a tűzhely használata nem túl jó ötlet, ugyanakkor számos olyan édesség van, melyet nem kell sütni. Válasszunk ezek közül, és készítsük el közösen.
  •  Bábszínház. Duplán hasznos: már a készítése is remek móka, elkészülte után pedig lehet vele játszani.

Szabadtéri játékok

  •  Bowling. Most nem a hagyományosra gondolunk, hanem az otthoni változatra. Ehhez félig töltött műanyag palackokra és labdára van szükség. Ha megvannak, máris kezdődhet a házi bowlingparti.
  •  Kiskert. Ültessünk virágot, konyhakerti növényt, gondozzunk kiskertet. Nem kell hatalmas ültetvényre gondolni, csak néhány növényre, melyek ápolása a gyerek feladata. A körülöttünk levő sok zöld felelősségre tanít, és örömöt ad.
  •  Sátorozás. Sátorozzunk a kertben, így nem kell feladni az otthon kényelmét, mégis hatalmas élményt szerezhetünk. Az okostelefonokat hagyjuk ki a játékból, hiszen a természetben sem vesszük hasznukat.
  •  Vízipisztolypárbaj. A kánikula igazi nagy előnye, hogy a szabadban locsolkodhatunk. Rendezzünk vízipisztolypárbajt, akár a régi párbajok hagyományait követve. Ha sok a gyerek (legalább négy), vízi háborút is tudnak játszani.
  •  Piknik. Piknikezzünk a teraszon, a kertben. Minden hozzá szükséges kelléket szerezzünk be a pokróctól a kosárig, amelybe a sok-sok finomságot tesszük. A piknik után szundíthatunk is, csak arra ügyeljünk, hogy ne a tűző napon aludjunk el.
  •  Labdajáték. Mindig jó választás, a kidobótól a fociig; gyermekfüggő, ki melyiket szereti jobban. Ha a gyerekünk labdaérzéke nem a legjobb, a nyár arra is alkalmas, hogy gyakoroljunk vele.
  •  Tollaslabda. Akkor jó játszani, ha szélcsend van. De akkor nagyon jó: remekül átmozgat, tökéletes mozgásforma gyermekeknek is, felnőtteknek is. Csak szerezzünk be elég labdát, mert azok valahogy könnyen fogynak.
  •  Ugróiskola. Leginkább a lányok szokták játszani, de sok fiúnak is tetszik. Rajzoljuk meg krétával a pályát. Nagy és bonyolult is lehet, nem kell a hagyományoshoz ragaszkodni. Már maga a felrajzolás is remek program, és a következő esőig nem is tűnik el a pálya.
  •  Herbárium. Akik szeretik a természetrajzot, készítsenek nyáron herbáriumot. Gyűjtsünk minél több növényt, járjunk utána, mi a neve, milyen tulajdonságai vannak, majd ezeket jegyezzük le. A növényeket szárítsuk meg, ragasszuk füzetbe, írjuk le róluk mindazt, amit megtudtunk, és már készen is van a herbárium. Akkor igazán izgalmas, ha elutazunk valahova, és onnan is hozunk növényeket.
  •  Famászás. Sok szülő rémálma: tartanak tőle, hogy a gyerek leesik, és valami baja lesz. De gondoljunk arra, hogy mi is másztunk fára, és milyen jó volt. Tiltás helyett inkább tanítsuk meg őt arra, hogyan is kell. Válasszuk közösen olyan fát, amelyik könnyen megmászható.

A teljes írás a Vasárnap Nyári Kalauz mellékletében jelent meg

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?