Bizony, kedves nők, anyák, gyerekek, tűzoltók, mentők és egyebek, ahogy kedves komáromi levelezőnk írja, bár ez még nem annyira közismert ünnep, apák napja márpedig van! Az első 1910. június 19-én volt, június harmadik vasárnapján, és azóta is akkor tartják. Ha belegondolok, hogy 109 év sem elegendő a közismertséghez, megint csak ugyanoda lyukadok ki, mint mindig: nem biztos, hogy az a jó, ami közismert. Mi már többször írtunk róla, de mivel az ismétlés a tudás anyja, nem árt az apát is megtámogatni kissé, erősíteni a hírét az ő ünnepének. Egy amerikai lánygyermek kezdeményezte a 20. század legelején (bizony, azok az 1900-as évek!), akit nyolc testvérével együtt az apja nevelt fel egyedül, miután anyjuk az utolsó szülésébe belehalt. A lány egy anyák napi ünnepségen gondolta, hogy hát az olyan apáknak, mint az övék, is járna ilyen. Így kezdődött, 1916-ban már Wilson elnök is részt vett egy apák napi ünnepségen, de hivatalosan csak 1972-ben ismerte el Nixon. Ám nem amerikai kiváltság, nemzetközivé vált hamar, Európa-szerte leginkább ezen a júniusi vasárnapon tartják, világszerte változóbb, van, ahol a helyi uralkodó, van, ahol a katonák napjával kötötték egybe. Ha ezt nem tudjuk, nem baj, ha az amerikai apáról sem tudtunk, az sem baj, hiszen a katolikus egyház Szent József napját, március 19-ét szenteli az apák napjának. Aznap felköszöntötte valaki az édesapját? Mert így vagy úgy, csokrok, csokoládék, kereskedők, profit…, minden, amit női napokkal kapcsolatban felemlegetnek leginkább férfiak, csokrok, csokoládék, kereskedők, profit nélkül is legalább egy napra kerülhetnének a figyelem középpontjába a jó apák! Isten éltesse őket! De milyen is a jó apa?
Szerintem olyan, amilyen a jó anya. Vagyishogy nem hibátlan, nem tévedhetetlen, nem fáradhatatlan, szóval olyan egyszerű halandó, aki emberszámba veszi a gyerekét, nemcsak meghallgatja, hanem meg is hallja, amit mond, figyelembe veszi a véleményét, de nem hagy rá kritikátlanul mindent, hagyja élni, de nem hagyja elkallódni, meg ilyenek. Egy szóval is ki lehet fejezni: szeret. Sok ilyet ismerek, és még mennyien lehetnek, akiket nem!
A civil nyilvánosság egyre többet foglalkozik nagyon helyesen, bár közel sem eleget a családon belüli erőszakkal, szaporodnak a segítő szervezetek, ám Európának ennek a térfelén, ahol mi élünk, még mindig nem olyan öntudatos a társadalom, hogy ezeket az agresszív elemeket kivetné magából. Csak hajtogatjuk, mint a pereces, hogy milyen egy igazi család, hogy miből áll az olyan (anyából, apából, gyermekből), és mi ezért nem csatlakozunk az isztambuli egyezményhez, miközben lesütjük a szemünket és félrenézünk, amikor egy tisztes úriember kicsavarja a felesége karját, vagy szíjat hasít a gyereke hátából (biztosan meg is érdemelték). Természetesen nem akarok ünneprontó lenni, és a jó apáknak a napján nem pont az agresszorokról papolni, épp ellenkezőleg. Azért is volna olyan fontos ez az ünnep, pontosabban, ha épp annyira közismert lehetne, mint az anyák napja, hogy legalább ekkor a figyelem középpontjába kerülhessenek azok az édesapák és nagypapák, akik otthon, zárt ajtók mögött sem a félelem legfőbb forrásai, meg azok, akik nem csak akkor veszik észre, hogy van családjuk, amikor a vasárnapi asztalnál hirtelen egy számukra idegen férfi tálalja fel az ebédet. Szóval, szóljon minden ezen a vasárnapon a jó apákról, édesekről és nevelőkről pont úgy, mint anyákról az anyák napja alkalmával, kapjanak hálát, köszönetet, elismerést, szeretetet, tudassuk velük, hogy mily nagyra értékeljük, ha nem fejezzük is ki gyakran az év többi napján. Ünnepeljük hát őt, csakis őt ezen a júniusi vasárnapon legalább.
A harmadikon.
Időnként a szlovákiai magyar író is meglepetten vette észre, hogy Karol náluk ül VASÁRNAP délben, és ő tálalja fel a húslevest.
Szalay Zoltán: Faustus kisöccse
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.