Keresztények célkeresztben

Matovič bemutatja az új politikai platformot
Pozsony |

Újabb platformmal bővül az ellenzéki OĽaNO. Igor Matovič a „Bátran” nevű projekttel kifejezetten a keresztény értékrendet előtérbe helyező szavazókat szeretné megszólítani. A pártelnök viszont továbbra sem vonta vissza az ajánlatát, mely szerint koalícióra lépne a KDH-val és az MKP-val a 2020-as parlamenti választás előtt.

Matovič szerint az OĽaNO így akar harcolni azok nevében, akik keresztény létükre nem szavaznak keresztény pártokra, mert nem bíznak bennük.

„Kilenc hónappal a választás előtt az a szomorú helyzet, hogy egy csomó keresztény választó él az országban, akiknek nincs kire szavazniuk, mert nem tudnak azonosulni egyetlen párttal sem. Sajnos ezt tükrözi az idei államfőválasztás is. Persze örülhetünk Zuzana Čaputová győzelmének, de mondjuk ki: az emberek mindössze 25 százaléka szavazott rá. További 25 százalék olyan emberekre szavazott, akik ugyan kereszténynek állítják magukat, azonban ez csak álarc, mely mögé elrejthetik kommunista és fasiszta nézeteiket. Éppen ezért itt az ideje megtisztítani a keresztény politikai palettát”

– magyarázta Matovič. Hozzátette, hogy az OĽaNO ettől függetlenül változatlan marad. „Célunk továbbra is a korrupció megakadályozása lesz, mindössze annyi változik, hogy immár két stabil lábon áll a pártunk” – jelentette ki a pártelnök.

Hosszú távú terv

Matovič elmondása szerint a Bátran politikai platform egy hosszú távra szóló terv, melynek alapítását márciusban hagyta jóvá a mozgalom elnöksége. „Szeretném kiemelni, hogy ezt nem egyik napról a másikra találtuk ki. Az ötlet alapgondolata két és fél évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem. Ennyi ideig tartott, amíg meg tudtam győzni a kollégáimat az új platform létrehozásáról” – közölte az OĽaNO vezetője.

Passzív keresztények

Matovič állítja, hogy a Bátran projekjével azoknak a keresztény szavazóknak szeretnének alternatívát kínálni, akik eddig nem tudtak azonosulni egyetlen keresztény értékrendet képviselő párttal sem. A pártelnök szerint az államfőválasztás eredményei jól mutatják, hogy egyre több politikus bújik a kereszténység leple mögé, hogy elrejthesse kommunista és fasiszta nézeteit, a keresztény választóknak pedig így egyszerűen nincs kire szavazniuk. „Ezt támasztják alá a számok is. A Statisztikai Hivatal adatai szerint Szlovákia lakosságának 75 százaléka kereszténynek vallja magát. Ha megfigyeljük a KDH eredményeit az előző parlamenti választás során, láthatóvá válik, hogy 100 keresztény választóból mindössze 6 ember szavazott keresztény pártra. A további 94 inkább más pártra szavaz, vagy el sem megy szavazni” – mondta Matovič.

Matovič bemutatja az új politikai platformot 2

Hlina felháborodott

Az OĽaNO korábban felajánlotta a KDH-nak és az MKP-nak, hogy a 2020-as parlamenti választás előtt működjenek együtt. Matovič állítja, hogy a koalíciós ajánlat továbbra is érvényes.

Alojz Hlina, a KDH elnöke ennek ellenére a közösségi oldalán bírálta az OĽaNO vezetőjét a sajtótájékoztatón elhangzottak miatt. „Nem tudom, és talán nem is akarom megérteni Igor Matovičot. Miért próbálkozik ezzel? Úgy tűnik, hogy az »egyszerű emberek« után eljött az »egyszerű keresztények« ideje. Egy kicsit kaotikussá vált a helyzet. Ne hagyjuk, hogy bárki is beskatulyázzon bennünket, és helyettünk döntse el, hogy milyen keresztények vagyunk. A szlovák keresztény politikai környezet kemény és igazságtalan, tele van frusztrált, negatív emberekkel. Nekünk azért kellene harcolnunk, hogy ez megjavuljon” – jegyezte meg Hlina.

Az MKP kivár

Fiala Ilona, az MKP sajtótitkára lapunknak elmondta, hogy a párton belül még nem döntöttek az esetleges együttműködésről.

„Az OĽaNO elnökével, Igor Matovičcsal és pártjával jó a kapcsolatunk. Az MKP és az OĽaNO parlamenti választási együttműködése azonban egyelőre nyitott kérdés. Ahogy az MKP Országos Elnöksége korábbi nyilatkozatában is hangsúlyozta, az MKP alapelve az etnikai politizálás. Ezt tartja szem előtt jövőbeni irányulását illetően"

 – nyilatkozta lapunknak a szóvivő.

SaS: Együttműködünk

Róbert Buček, az SaS szóvivője lapunk megkeresésére elmondta, hogy a párt ezek után sem változtat az OĽaNO-val kapcsolatos hozzáállásán. „Az esetleges együttműködés számunkra csak a Smerrel, az SNS-szel és Marian Kotleba pártjával elképzelhetetlen. Továbbra is érvényes, hogy az összes többi releváns párttal hajlandóak vagyunk együttműködni” – mondta a szóvivő.

Remišová távolléte

Matovič az új platform számára a párt választási listájának és vagyonának felét ajánlotta fel. Az új „szárnyat” teljesen új képviselőkkel szeretné feltölteni, az OĽaNO politikusai továbbra is a párt korábbi platformjához tartoznak majd.
A tegnap délelőtti sajtótájékoztatón azonban nem vett részt Veronika Remišová, az OĽaNO frakcióvezetője, akivel kapcsolatban felmerült, hogy Andrej Kiska éppen alakuló pártjához csatlakozna. Matovič ezeket az információkat nem erősítette meg, de nem is cáfolta. „Hogy mit szeretne Veronika, arról őt kell megkérdezni. A mi képviselőink szabadon dönthetnek, hogy eljönnek-e a sajtótájékoztatókra, vagy nem. Aki úgy érezte, hogy itt a helye, az eljött, akinek pedig más teendői akadtak, az nem” – fogalmazott Matovič. 

Matovič hattyúdala?

Darina Malová politológus szerint elképzelhető, hogy ez Matovič utolsó próbálkozása a szlovák politikai színtéren. „Matovič állítja, hogy alternatívát szeretné nyújtani a keresztény választók számára. Én ezt nem vonom kétségbe, de azért azt is látni kell, hogy az OĽaNO támogatottsága az utóbbi időben folyamatosan csökken, így nem meglepő, hogy új szavazói csoportokat szeretne megszólítani. Természetesen Matovič nem szeretné elveszíteni a képviselői pozícióját és a pártban betöltött szerepét” – mondta lapunknak a politológus. Hozzátette, az OĽaNO az utóbbi években nem is politikai pártként, inkább politikai „vállalatként” működött.

„Minden demokratikus politikai pártban létezik valamiféle tagsági struktúra, és a pártelnök felelős a képviselők kijelentéseiért. Ehhez képest az OĽaNO úgy működött, mint egy cég, amelyből Matovič természetesen anyagi hasznot is húzott. Erről nyilván nem szeretne lemondani”

– jelentette ki a Comenius Egyetem tanára.
Veronika Remišová esetleges távozásával kapcsolatban Malová elmondta, hogy a képviselőnő karrierje szempontjából valószínűleg ez lenne a helyes lépés. „Remišová az utóbbi években bebizonyította, hogy hűséges típus, viszont ha a továbbiakban is képviselni szeretné a szavazótáborát, akkor mindenképpen érdemes elgondolkodnia a távozáson” – tette hozzá Malová. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?