Plusz egy párt

pelleg

Nyolc párt lesz kilenc helyett az ellenzékben – így kommentálta Peter Pellegrini miniszterelnök a rádióban az AKO közvélemény-kutató ügynökség friss felmérését, amely 10,8 százalékra mérte Andrej Kiska távozó elnök formálódó pártját.

Pellegrini hozzáfűzte, ahhoz képest, hogy Kiska öt évig ült az elnöki székben és most bejelenti, hogy irányítani szeretné az országot, ez egyáltalán nem valami csodás eredmény; csupán az ellenzék felaprózódását végzi el.

Pellegrini úgy tesz, mint aki nem sajátított el olyan alapvető matematikai műveleteket, mint az öszszeadás. Hiszen nem annak van hírértéke, hogy Kiska még nem létező pártja nem a legnépszerűbb párt, hanem annak, hogy nem létező pártként ilyen magas támogatottságot élvez. Bár az ellenzéki pártoktól el tud vinni választókat – érdekes, hogy a magát konzervatívnak pozicionáló párt inkább liberális szavazókat szipkázna el –, de olyanokat is képes megszólítani, akik egyébként nem mennének választani, ezért Kiska nem az ellenzék megosztását hajtja végre, hanem – jelen állás szerint – az ellenzéki többség megteremtéséhez járul hozzá: Progresszív Szlovákia és Spolu (26 képviselői hely), Kiska pártja (18), SaS (14), KDH (13) és OĽaNO (9).

Ezt a 10,8 százalékos eredményt minden frissen gründolt párt elfogadná. Kiskáékat azonban több dolog is visszafogottságra kell hogy intse. 

Az egyik ilyen ok a köz-vélemény-kutatás módszertana. Mivel egy nem létező párt népszerűségét szerette volna mérni az AKO ügynökség, ezért erre a pártra külön kérdésben kérdeztek rá. Ez az „extra figyelem” egy felmérés során a valós támogatottságnál magasabbat is jelenthet. A másik nagy kihívás a felfokozott elvárásnak való megfelelés lehet; egy további intő jel pedig az, hogy a közvélemény-kutatóknál az utóbbi időben csak Radoslav Procházka induló pártja haladta meg a tíz százalékos értéket, amely, ismert okból kifolyólag, gyorsan megbukott.

Az ötszázalékos bejutási küszöb közelébe sodródó Igor Matovič, az OĽaNO elnöke próbálja elejét venni a népszerűségvesztésnek, és igyekszik reagálni arra az új helyzetre, hogy a torta jobboldali szeletéért többekkel kell megküzdenie. A múlt héten bejelentette, keresztény platformot hoz létre, és pártja választási listáján helyeket kínál fel a csatlakozóknak. Az is meglepő, hogy a bővülő pártkínálatban van választó, aki az OĽaNO elnökét még komolyan veszi.

És ugyanebben a bővülő pártkínálatban a 3,6 százalékra mért Híd és a 2,8 százalékos MKP egyelőre a „megfontolt” nem-cselekvés stratégiáját alkalmazza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?