Tankok még nem jönnek, de meghívólevél van

pellegrini

Ha a helyzet úgy kívánná, bevonulnának most is!

Üzenetet hozott Moszkvából Peter Pellegrini kormányfő, amely szerint Oroszország nem változtat az 1968-as bevonulás megítélésén.
„Hivatalosan bejelenthetem és biztosíthatom önöket, hogy mind Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő, mind pedig az orosz elnök biztosított bennünket afelől, hogy egy ellenzéki képviselő magánakciójáról van szó, ami semmilyen módon nem befolyásolja az orosz kormány és az elnök hivatalos álláspontját az 1968-as események megítélésével kapcsolatban.” Ez volt a pontos üzenet, meglátjuk majd, hogy mit ér a gyakorlatban, pontosabban az állami Dumában, amikor sor kerül a szavazásra.
Az 1968-as szovjet bevonulás témáját az orosz kommunisták vették elő. Törvénymódosítást készítettek arról, hogy a Csehszlovákia megszállásában (ami sértette a nemzetközi jogot) részt vevő szovjet katonákat nyilvánítsák a szovjet hadsereg veteránjainak, mert akkor magasabb nyugdíjat kapnának. A törvénymódosításban az áll, hogy a szovjet hadsereg katonái államcsínyt akadályoztak meg, és stabilizálták a helyzetet a szocialista Csehszlovákiában. Az ilyen történelmi értelmezés pedig egy jókora pofon a szlovákoknak és a cseheknek.
Talán Vasiľ Biľak és másik négy társa annak idején így látta a helyzetet, amikor levelet írtak Moszkvába, és behívták az országba a szovjet hadsereget, segítségnyújtás gyanánt, ami fegyveres megszállást jelentett.
No és mi is a hivatalos orosz álláspont a 68-as események megítélésével kapcsolatban, amelyhez a kijelentések szerint Medvegyev és Putyin is ragaszkodik?
A megszállást elítélte Mihail Gorbacsov, az utolsó szovjet elnök, Borisz Jelcin, az első orosz elnök és Putyin jelenlegi elnök is. Elismerte az Orosz Föderáció morális felelősségét a megszállásért, a jogit azonban nem, merthogy ez már egy másik ország, nem a Szovjetunió.

Voltak már hasonló kezdeményezések Oroszországban, a mostani azért nyugtalanítóbb, mert a beterjesztés előtt kerekasztalt hívtak össze az orosz kommunisták, melyen részt is vettek más pártok képviselői, sőt az orosz külügyminisztérium is képviseltette magát, és bizony elfogadásra javasolták a képviselőknek a tervezetet.

Ami pedig a legfelháborítóbb, hogy egyébként az orosz állami propaganda is masszívan támogatja az ilyen kezdeményezéseket, ennélfogva pedig a lakosság is helyesli azokat.

Ha a duma ebben a formában elfogadná a javaslatot, akkor tulajdonképpen azt mondaná ki: Ha megkívánná a helyzet, akkor ugyanezt tennénk most is. Bár a hivatalos orosz biztonságpolitikai stratégiákban természetesen ez nem szerepel, de az orosz befolyásolási igyekezet ugyanúgy jelen van Szlovákiában és más államokban ma is, mint valaha. És úgy gázol át a szuverenitásunkon, mint egykor az orosz tankok az országon.
Nem beszélve arról, hogy néhány politikusunk úgy viselkedik, mintha a farzsebében már ott lenne egy reszkető kézzel írt meghívólevél, Moszkvának címezve.
A szerző a TASR hírügynökség munkatársa 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?